Nagy sikerrel zárult a Prohuman toborzó akciója
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKülönleges, nyereményjátékkal egybekötött toborzási akciót álmodott meg és vitt sikerre a hazai HR-piac vezető cége, a Prohuman munkaerő szolgáltató a Brightly kommunikációs ügynökséggel karöltve. Íme, a részletek, és elmeséljük azt is, hogy ki nyerte a főnyereményt.
„Azt már az akció kezdetén is tudtuk, hogy a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben a megszokott hirdetési és toborzási megoldások és módszerek nem elégségesek, önmagukban már nem hozzák meg a várt sikert.” - meséli Juhász Csongor, a 14000 főt foglalkoztató Prohuman csoport ügyvezető igazgatója, „Tudtuk, hogy a siker érdekében valamilyen újszerű, alternatív megoldásban kell gondolkodnunk. Így is tettünk. A nyereményjátékkal egybekötött toborzás eredménye végül egybecseng elvárásainkkal - igen sikeres akciót zártunk”, mondja a cégvezető.

A Prohuman - melynek eddigi sikereit is többek közt az eredményezte, hogy számos alkalommal, mert nagyot álmodni, s időről-időre képes volt bátran előrelépni - a Brightly kommunikációs ügynökséggel karöltve egy különleges koncepciót, egy nem mindennapi nyereményjátékot álmodott meg, majd indított el.
A nyereményjátékra - melynek során az álláskeresők között nagy értékű ajándékokat, okostévét, okostelefont, vagy éppen órát sorsoltak ki - többnyire jól képzett munkavállalók jelentkeztek, köztük számos olyan ember, aki már eddig is fontolgatta a munkahelyváltást, vagy éppen ennek az akciónak a hatására döntött úgy, vagy vált meggyőzhetővé, hogy jelentkezzen a felkínált állásokra. A nyereményjáték fődíját, egy Škoda Fabia személygépkocsit az a Reichardt Beáta nyerte, aki a toborzó akció során helyezkedett el a Hatvani Boschnál, vizsgálói állásba.
A Prohuman - szokásához híven - ez esetben is meglepőt „húzott”, ezzel is tesztelve a piacot, egyben bizonyítva azt, hogy a hagyományos módszereken túl is lehet nagy mennyiségű munkavállalót találni és megszólítani.

A hazai HR-piac vezető cége e toborzó akció során ismét jelentősen bővítette adatbázisát, s, ami legfontosabb, partnerei megelégedésére, képes volt az akcióban részt vevő reménybeli munkavállalók nagy részét új munkahelyre elhelyezni, ráadásul ez a folyamat azóta is tart - az adatbázisába bekerült embereket a Prohuman továbbra is közvetíti új állásokba.

Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek