Nagy tervei vannak a luxuscsokigyárnak Magyarországon
Már elkészültek a 7,6 milliárd forintból épülő hatvani csokigyár tervei, ősszel megindul a kivitelezés, és egy év múlva a termelés - erről nyilatkozott Rania Ghraoui, a Ghraoui Csokoládé Manufaktúra Zrt. kommunikációs igazgatója a Világgazdaságnak.
Az igazgató elmondta, hogy főleg férje üzleti kapcsolatai miatt választották Magyarországot, de közrejátszott a kedvező éghajlat és a földrajzi elhelyezkedés is. "A Ghraoui az egyik legősibb damaszkuszi kereskedőcsalád, 1805-ben alapította meg vállalkozását, azóta bőven kijutott a tündöklésből és a bukásból is. Hosszú út vezetett a cukortól, a kávén és a teán át a csokoládégyártásig" - nyilatkozta a lapnak.
A csokigyár Hatvanban épül majd, ám amíg elkészül (várhatóan 2018 ősze), addig Csepelen hoznak létre egy kisebb üzemet, hogy elláthassák hamarosan nyíló üzleteiket. Csepelen 2000 négyzetméteren folyik majd a gyártás, 65 dolgozóval, de ez ősszel valószínűleg eléri majd a 100 főt. A hatvani gyárat 12000 négyzetméteresre tervezik, és 540 új állást jelent majd, ami várhatóan évről évre növekszik majd.
Csepelen már megkezdődött az oktatás, és a képzés. Fizikai és szellemi munkát végző kollégát is keresnek, valamint eladókat is leendő üzletikbe. "Ha az édesiparban önmagában nem elég hívogató feladat töltelékek, masszák, kézi bevonatok készítése, mi ehhez annyit tudunk hozzátenni, hogy nálunk a világ legfinomabb csokoládéi és egyéb édességei születnek meg kétszáz éves recept alapján, a legszigorúbb titoktartási és biztonsági előírások mellett." - mondta a Világgazdaságnak Rania Ghraoui.
A kommunikációs igazgató azt is elmondta a Magyarországon gyártandó évi 1000 tonnányi prémiumcsokoládé 95 százalékát, mintegy 200 millió euró értékben exportra szánják.
Fotó Pixabay
Világgazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?