Nagyot javult a női foglalkoztatás
Az Európai Unió tagállamai közül Magyarországon bővült leggyorsabban a női foglalkoztatás - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden.
Magyarország az egyetlen olyan tagállam, ahol 2014 első három negyedévében rendre 3 százalék feletti volt a növekedés, ezért várhatóan az éves javulás is a legnagyobb lesz - mondta Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős volt miniszteri biztos, miután az Európai Unió statisztikai szervezete közvetlenül karácsony előtt nyilvánosságra hozta az EU-tagállamok 2014. harmadik negyedévi foglalkoztatási adatait.
E szerint a 15-64 év közötti nők körében 56,5 százalék volt a foglalkoztatási ráta a harmadik negyedévben Magyarországon, ez 3,4 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához viszonyítva. "Immár háromnegyed éve Magyarország mutatói négyszer gyorsabban javulnak, mint az uniós átlag, s ezzel mindhárom negyedévben elsők vagyunk a tagországok között" - áll a közleményben.
Szalai Piroska felhívta a figyelmet arra, hogy 2010 azonos időszakához viszonyítva 5,5 százalékkal nőtt a női foglalkoztatottak aránya a 15-64 éves korcsoportban. Ez azt jelenti, hogy az Európai Unióban Málta, Észtország és Litvánia után Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a nők foglalkoztatási rátája az elmúlt négy évben.
Ez "egyértelmű bizonyítéka annak, hogy beértek a kormány elmúlt években hozott hatékony intézkedései", mint például a munkahelyvédelmi akció, amelynek keretében a nők munkáltatói járulékkedvezményekre jogosultak, és a gyed extra, amely lehetővé teszi, hogy januártól a juttatások megtartása mellett munkát is vállalhatnak a kisgyermekes szülők - közölte Szalai Piroska.
A női foglalkoztatás javulása hozzájárult ahhoz, hogy az uniós módszertan szerint megállt a szegénységi ráta 2007 óta tartó növekedése Magyarországon, sőt 2013-ban jelentősen csökkent ez a mutató - írta közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?