Napokon belül jön a NAV és a Pénzügyminisztérium kata-kalkulátora
A NAV és a Pénzügyminisztérium hamarosan kalkulátorokkal segíti a döntéshelyzetbe került katás vállalkozásokat. Az átalányadózók a katához képest 515 ezer forinttal fognak több adót fizetni éves szinten, a társas vállalkozásoknak pedig a kivát ajánlja Bánki Erik, aki szerint a katásokat megbízó cégek adócsalók voltak.
A kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) új szabályozásával a kormány visszatért a kiinduló ponthoz, ahhoz a szándékhoz, amiért az adónem megszületett, hogy legyen a lakosságnak szolgáltatást nyújtó, vagy termékeket értékesítő egyéni vállalkozóknak egy alacsony összegű, kevés adminisztrációval járó, ésszerű adózási forma - mondta Bánki Erik, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, a gazdasági bizottság elnöke.
Ilyen szakmák például a fodrász, a villanyszerelő, a műkörmös, a festő, a kézműves. Induláskor ezeknek a vállalkozásoknak az aránya a katát választó adózók közül 85 százalék volt. Látható, hogy a kormány jól eltalálta azt a kört, amely az ilyen kedvező, alacsony adminisztrációval, alacsony adózási teherrel járó formát választhatják. Ők az új jogszabály szerint jól fognak járni, hiszen az eddigi 12 millió forint árbevételszintet 18 millió forintra emelték, így évi 18 millió forint árbevétel után továbbra is havi 50 ezer forint adót kell megfizetniük.
A törvénymódosításra azért volt szükség, mert sok munkaadó bújtatott foglalkoztatásra használta a jogszabályi lehetőséget. Ahelyett hogy bejelentette volna a munkavállalókat, és kifizette volna utánuk a szükséges közterhet, a béreket terhelő adókat, járulékokat, ahelyett katás alvállalkozóként foglalkoztatta őket, miközben ténylegesen munkavállalóként dolgoztak.
Az ott dolgozók ezen felül elestek a munkavállalóknak járó juttatásoktól, illetve később a nyugdíjszámításnál is komoly bajba kerülhetnek - figyelmeztetett. Duplán rosszul járnak, miután a nyugdíjjárulékoknál a szolgálati időt is csak fele mértékben, illetve időarányos mértékben fogja figyelembe venni a nyugdíjszámítás - tette hozzá Bánki Erik, megemlítve, hogy a katás vállalkozóként foglalkoztatott munkavállalók nyugdíja a minimálbérhez kötve is kevesebb lesz annál. Mindkét oldalról a felét fogják kapni a nekik járó nyugdíjnak, összességében egynegyedét fogják megkapni annak a nyugdíjnak, mint amire számítanak - mondta. Valószínűsítette, hogy a dolgozók nagy része erről nem is tud.
Felhívta a figyelmet arra, hogy több lehetőségük is lesz azoknak, akik nem férnek be az új jogszabály hatálya alá. Egyrészt átalányadózók lehetnek, és ha valóban vállalkozók és cégeknek szolgáltatnak, akkor kedvező, 40 százalékos költséghányad-elszámolhatósággal rendelkező adózási formában. Valamivel ugyan többet fognak fizetni, de még mindig egy alacsony adminisztrációs és alacsony adóteherrel bíró formát választhatnak.
Az átlag magyar jövedelmet alapul véve a katához képest 515 ezer forinttal fognak több adót fizetni éves szinten, mint eddig.
A mellékállásúak jobban járnak. Mellékállás esetén az átlagbérszint felét figyelembe véve, ők a katával szemben 20 ezer forinttal kevesebb adót és járulékot fognak fizetni. Az eddig a kata hatálya alá tartozó társas vállalkozások a kisvállalkozási adózásban még mindig megtalálhatják az átlag feletti kedvezményt nyújtó adózási lehetőséget.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Mindenkit érint, és már szinte nincs cég, amely valamilyen módon nem találkozott a témával. Bár a jelentéstételi kötelezettség hatálybalépésig... Teljes cikk
A nemzetközi vállalatok magyarországi leányvállalatai az elmúlt években egyre gyakrabban alkalmaztak vállalaton belüli áthelyezéssel... Teljes cikk
2026 februárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 725 500, a nettó átlagkereset 509 200 forint volt - jelentette... Teljes cikk
- Passzív jövedelem: nem ingyenpénz 3 hete
- Többkulcsos adó 3 hete
- Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban? 3 hete
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV március végén 1 hónapja
- Mitől lesz adóköteles egy külföldi telephely? 2 hónapja
- Mit jelent a vállalatok számára a NAV új ellenőrzési terve? 2 hónapja
- Versenytilalmi megállapodás: amit a HR-nek és a payrollnak kötelező tudnia 2 hónapja
- Figyelmeztet a NAV: hamarosan lejár a kata-bevallás határideje! 2 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV február végén 2 hónapja
- Hogyan érvényesítsük az szja-kedvezményeket 2026-ban? - Érdemes időben nyilatkozni 4 hónapja
- NAV: könnyítésre számíthatnak az egyéni vállalkozók 4 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?