kapubanner for mobile

Négy munkaügyi törvény módosulna

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A közalkalmazottak magasabb vezető, illetve vezető beosztását, és a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek támogatását is módosítja az a törvényjavaslat, amelyet Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter terjesztett pénteken a parlament elé, és amelynek a szövege olvasható az Országgyűlés honlapján.

Négy törvényt is módosít a benyújtott javaslat. A közalkalmazotti törvény előírása alapján a közalkalmazott ma is magasabb vezető, illetve vezető beosztás ellátásával bízható meg. A módosítás felhatalmazza a minisztert arra, hogy meghatározza azokat a munkaköröket, amelyekben magasabb vezetői, illetve vezetői munkaviszonyt kell létesíteni.

Ez a lehetőség jövő év július 1-én nyílik meg, és feltétele, hogy a közalkalmazott a kinevezése szerinti munkaköre mellett töltse be a magasabb vezetői, illetve vezetői beosztást. Ha a magasabb vezetői, illetve vezetői beosztás határozott időtartamú, de a "mögöttes" közalkalmazotti jogviszony határozatlan idejű, akkor ez utóbbi nem alakul át határozott idejűvé.

A munka törvénykönyvének módosítása tartalmazza azt a szabályt, amely szerint a magasabb vezetői munkakört betöltő közalkalmazott csak pályázat útján juthat ehhez a beosztáshoz.

A prémium évek programról szóló törvény módosítása a közszférában indított prémium évek program, valamint a különleges foglalkoztatási állomány szabályait kiterjeszti azokra, akik 2006. június 30-án közigazgatási, vagy helyettes államtitkári kinevezéssel rendelkeztek.

Módosul a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény is. Jelenleg aki hátrányos helyzetű személyt foglalkoztat, az 50 százalék, míg aki megváltozott munkaképességűt vesz fel 60 százalék támogatást kaphat egy évre a munkabérre és annak járulékára. A módosítás mind az 50, mind pedig a 60 százalék elé kiteszi a "legfeljebb" jelzőt.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek