kapubanner for mobile

Negyedmilliót is érhet egy szellemitulajdon-védelemmel foglalkozó diplomamunka

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Meghirdette az Ujvári János diplomadíj-pályázatot a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) végzős felsőoktatási hallgatók részére. Az első díj 250 ezer, a második 200 ezer, a harmadik 150 ezer forint.

Az SZTNH a pályázatot évente kétszer, az őszi és a tavaszi félévben végzős hallgatóknak írja ki, a díjátadót a két félév pályázóinak összevontan évente egyszer rendezik meg.

A hivatal a tavaszi félévben március 30-ig várja a jelentkezéseket, és július 30-ig az elkészült pályamunkákat.

A végzős hallgatók öt kategóriájában nevezhetnek diplomamunkájukkal, vagy szakdolgozattal, amelyben a választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait tárják fel legalább 10 oldalon. Jelentkezni lehet olyan diplomamunkával, vagy szakdolgozattal is, amely a teljes szellemitulajdon-védelem valamely kiválasztott kérdésével foglalkozik.

A dolgozatokat az SZTNH által kijelölt bizottság értékeli. Az öt meghirdetett kategória mindegyikében az első három helyezettet díjazzák, első díj 250 ezer, a második díj 200 ezer, a harmadik díj 150 ezer forint, a Richter Gedeon Nyrt. egy 500 ezer forintos különdíjat is felajánlott. A pénzjutalomban nem részesülő hallgatók ugyanakkor értékes könyvajándékot kapnak.

Az SZTNH kiemelt feladatának tekinti, hogy az egyetemistákkal is megismertesse a szellemitulajdon-védelem fontosságát. A fiatalok jelentik a magyar gazdaság jövőjét, az ő elképzeléseiken is múlik, hogy hazánk mennyire lesz versenyképes a következő években. Ehhez pedig nagyon is lényeges, hogy a hallgatók megértsék, újításaik megvédése az egyik első lépés a siker útján - mondta Pomázi Gyula, az SZTNH elnöke.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek