Nem lesz tanársztrájk
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA PDSZ visszavonta a sztrájkfelhívást, neki „fel nem róható okok” miatt – írja a hvg.hu.
Közleményben tudatta hétfő délelőtt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, hogy a jogszerű sztrájk feltételei nem teljesülnek, ezért lépnek vissza a május 29-re meghirdetett demonstrációtól.
A hétfői közlemény ugyan erre nem tér ki, de korábban azt írta a PDSZ, hogy a sztrájkkövetelések vonatkozásában a kormánnyal folytatott egyeztetések nem vezettek eredményre – teszi hozzá a hvg.hu.
A nagyobb munkáltatók nem fogadták el a PDSZ személy- és vagyonvédelemre épülő megállapodástervezetét, saját ajánlatot nem tettek, a tankerületi központoktól a megadott határidőig az együttműködési kötelezettséget sértő válaszokat kaptak, a szakképző centrumoktól válasz sem érkezett.
Bár a PDSZ több munkáltató esetében az illetékes közigazgatási és munkaügyi bírósághoz fordult, onnan sem érkeztek meg a sztrájktörvény által előírt határidőn belül a válaszok.
hvg.hu

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek