NKE-s hallgatókat képeztek startupperekké
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) negyven hallgatója vett részt a Hungarian Startup University Program (HSUP) elnevezésű, egyetemi szintű startup-képzésen a tavaszi félévben.
A félév végén minden támogatott csapat bemutatta projektjét vállalati partnerek, befektetők és inkubátorok előtt, így tényleges finanszírozást is szerezhettek ötleteik megvalósításához. A legjobb csapatok emellett az EFOTT-fesztiválon is prezentálhatták ötletüket, ahol a zsűri szakmai felajánlásokkal vagy tőkebefektetéssel segíthette azok megvalósulását.
Az NKE-n négy innováció kapott további támogatást; a mentorált projektek valós piaci problémákra kínálnak megoldást:
1. A SWAP csapat egy olyan alkalmazást tervez fejleszteni, amelyen keresztül háztartási, sport- vagy elektronikai eszközöket, esetleg ruházati kiegészítőket lehet rövid időre bérbe adni/venni, felesleges megvásárlás helyett.
2. A Student Job Network célja a diákok munkakeresését segítő applikáció kifejlesztése.
3. Az ALADIN nevű rendszer, amikor elkészül, egy adott szervezet belső működését monitorozó és modellező, szimuláció lefuttatására alkalmas kontrollkörnyezetet kínál majd.
4.A Lakossági Panaszkezelési Portál nevű projekt pedig központosított felületet biztosít általános és közterületi hibák bejelentésére.
MTI
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc