Nyáron használjuk a SZÉP-kártyát igazán
Idén július végéig több mint 10 százalékos növekedést mutat a SZÉP-kártya költések összege az előző év azonos időszakához képest, a kártyakibocsátók adatai szerint a nagyobb összegeket a nyári szezonban költik el a kártyabirtokosok, a legnépszerűbb a vendéglátás alszámla - derült ki az MTI által megkérdezett kártyakibocsátók csütörtöki tájékoztatásából.
Az MKB SZÉP-kártyákkal az idén 7,8 milliárd forintot költöttek július végéig. A felhasználás aránya nem változott az előző évhez képest: szállásra az összeg 19 százalékát, vendéglátásra 68 százalékát, szabadidő alszámláról 13 százalékát költötték. Az adatok egyértelműen tükrözik, hogy a munkáltatók és a munkavállalók körében egyaránt a vendéglátás alszámla a legközkedveltebb.
Kiemelik: míg a május végéig eltelt 5 hónapban a kártyabirtokosok 5 milliárd forintot költöttek el, addig júniusban és júliusban már 2,8 milliárdot fizettek ki a kártyákkal. Július végére már több mint 178 ezer MKB SZÉP-kártyabirokos kapott 9 milliárd forint munkáltatói támogatást, az arányok a tavalyihoz hasonlóak: szállásra 21 százalékát, vendéglátásra 66 százalékát, a szabadidőre 13 százalékát fizették be a munkáltatók.
A K&H SZÉP-kártya tulajdonosok 2015 azonos időszakához képest idén az első hét hónapban 14 százalékkal többet, 5,189 milliárd forintot költöttek. A szálláshely alszámla költései 13 százalékkal, a vendéglátásé 15 százalékkal, a szabadidőé pedig 9 százalékkal nőttek - közölte a bank.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az elmúlt években a magasabb keretet adók aránya növekszik. Teljes cikk
2025. év végén az előző évhez képest kifejezetten kevés változás történt a kedvező adózású juttatásokhoz kapcsolódóan. Ez lehetőséget ad... Teljes cikk
- Egyedi esély: Harvard szintű vezetőfejlesztés női tehetségeknek ösztöndíjjal 6 napja
- Rendkívüli települési támogatás 2026-ban - ki kaphatja, hogyan igényelhető? 1 hete
- Szabadság járhat a beteg háziállat után? – volt már rá példa 1 hete
- Work-life balance 2 hete
- Vége a hároméves GYES-nek? Beszállnak a férfiak? 2 hete
- Workation: a fiatalok már nem akarnak választani a munka és a nyaralás közt 2 hete
- Cafeteria-kutatás: a dolgozók harmada már lakhatási támogatást kérne 2 hete
- Már nem a márkanév dönt: így választ munkahelyet a Z generáció 2 hete
- Sárkányok, sáfrány és csapatmunka: spanyol szupersztár ételeket főzött a HR Portal 3 hete
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 3 hete
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 3 hete

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?