Ön megkapta az emelt minimálbért?
Keddtől kezdődően ellenőrzi az adóhivatal a munkaügyi hatóságokkal közösen, hogy a dolgozók megkapták-e januárban a megemelt minimálbéreket - írja az MTI.
A munkáltatóknak a januárról szóló elszámolásokat hétfő éjfélig kell eljuttatniuk a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV).
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint az ellenőrzés, amelyet az adóhivatal a munkaügyi hatóságokkal közösen végez, kiterjed arra is, hogy a munkáltatók a szabályokat betartva jelentették-e be dolgozóikat. Ellenőrzik továbbá, hogy a dolgozók megkapták-e a megemelt minimálbért, illetve a magasabb összegű garantált bérminimumot. A tárca emlékeztet, hogy az előbbi 8 százalékkal 138 ezer forintra, utóbbi 12 százalékkal 180 500 forintra módosult az idén januártól, a tavalyi 5 százalékpontos csökkentés után az idén a szociális hozzájárulási adó mértékét 22-ről 19,5 százalékra csökkentette a kormány.
Kiemelték, hogy az adóhatóságnak megküldött elszámolásban tételesen kell feltüntetni a munkavállalók januári bérét, ellenőrzésre pedig azok a vállalkozások számíthatnak, amelyek minimálbér alatti bért fizetnek alkalmazottaiknak, és a NAV rendelkezésére álló adatok ennek indokoltságát nem támasztják alá.
Tájékoztatásuk szerint a munkaügyi hatóság minden évben kiemelten kezeli a jogszabályban meghatározott összegű munkabér kifizetésének az ellenőrzését. Tavaly azt is vizsgálták, hogy az adott munkavállaló ugyanabban a munkakörben ugyanazon besorolás szerint volt-e foglalkoztatva, mint 2016-ban. Ez az ellenőrzési gyakorlat az idén is folytatódik.
Megjegyezték, hogy tavaly mindössze 657 munkavállaló esetében tártak fel a minimálbér, valamint a garantált bérminimum meg nem fizetése miatt szabálytalanságot.
A tárca a jogkövetkezmények elkerülése érdekében azt javasolja a munkaadóknak, hogy a valóságnak megfelelően töltsék ki a januárról szóló munkáltatói elszámolást, illetve utólag rendezzék azoknak a munkavállalóknak a fizetését, akik 8 órás munkájukért a minimálbérnél, valamint a szakképzettek esetében a garantált bérminimumnál kevesebbet kaptak.
MTI

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon