kapubanner for mobile

Ősszel kerülhet piacra a nyugdíjcélú állampapír

A nyugdíjcélú állampapír az ilyen megtakarítással még nem rendelkezőket célozza meg és infláció feletti hozamot kínál. A bevezetés részleteit a következő hónapokban hozzák nyilvánosságra - közölte Balogh László, a Pénzügyminisztérium (PM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára.

Tájékoztatása szerint az eddigi állampapírok közül több is kikerülhet a forgalomból az új termékek bevezetését követően, de az inflációhoz kötött kamatozású prémium állampapír megmaradhat, amennyiben a befektetők magasabb hozamot remélnek ettől, mint a sávos kamatozású nemzeti kötvénytől.

A helyettes államtitkár a lakossági állampapír-állomány méretének megduplázódását várja a nemzeti kötvénytől. Népszerűségét a kiemelkedő, az ötéves futamidő végén 6 százalékos kamatozáson felül a kormány kamatadó-mentességgel, egyszerű visszaválthatósággal és könnyű elérhetőséggel is erősíti. Az értékesítésébe a Magyar Posta is bekapcsolódik.

Balogh László az új állampapírok bevezetésétől a pénzügyi tudatosság és az öngondoskodási hajlandóság további erősödését várja. Utóbbi akár évtizedekre szóló előrelátást igényel, miközben Magyarországon a lakossági megtakarítások több mint fele 1 évnél rövidebb futamidejű befektetésekben áll, a háztartások háromnegyede pedig nem készít összesítést a kiadásokról és a bevételekről. Hangsúlyozta, hogy a nyugdíjcélú takarékoskodást nem a magyar nyugdíjrendszer jövője indokolja, hiszen annak működése uniós értékelés szerint is hosszú távra biztosított. A nyugdíjasok igényei viszont magasabbak, mint néhány évtizede, ez pedig a kiadások növekedésével jár és indokolja a kiegészítő megoldásokat - tette hozzá.

Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi szervezetek felügyeletéért felelős ügyvezető igazgatója nemzetközi összehasonlításokra hivatkozva kifejtette, hogy a magyar háztartások bruttó pénzügyi vagyona uniós szinten már a középmezőnybe jutott, régiós összevetésben pedig a legjobbak között van, de a nyugdíjpénztári és biztosítási megtakarítások aránya alig haladja meg az EU-átlag ötödét. A 16-35 éves korosztály kevesebb mint 7 százalékának van önkéntes nyugdíjpénzári tagsága, a lakosság öngondoskodási mutatói lényegében változatlanok, a gazdaságilag aktívak tömegeit nem sikerült megszólítani - tette hozzá.

MTI
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek