Pályaorientációs rendezvényeket karol fel a Nemzeti Filmintézet
Filmes pályaorientációs rendezvények támogatására írt ki pályázatot a Nemzeti Filmintézet (NFI), hogy elősegítse a középiskolás korosztály eligazodását a mozgóképipar adta széleskörű lehetőségek között.
Az NFI elsősorban középiskolák jelentkezését várja. Pályázni lehet iskolai szervezésű rendezvényekkel és külsős szakemberek bevonásával megvalósuló, iskolában és iskolán kívüli rendezvények szervezésével is.
A nyerteseknek az NFI képzési csapata szakmai konzultációt biztosít, és szükség esetén szakembereket is ajánl a rendezvényekhez.
A mozgóképipar világába már fiatal pályakezdőként is be lehet kapcsolódni, mivel a magyarországi film- és tartalomgyártás fellendülése mellett a hazánkban forgató nemzetközi szervízmunkáknak is jelentős munkaerőigénye van. A szektor irányításáért felelős szervezetként az NFI célja a szakember-utánpótlás elősegítése a hazai filmgyártás versenyképességének fokozása érdekében.
A filmintézet képzési csapata több kutatást készített már a filmgyártás, televíziózás, utómunka, terjesztés és háttériparágaik humán erőforrásainak felmérésére, hogy a filmipari dolgozók helyzetét és képzési igényeit megismerje. A kutatási tapasztalatokra alapozva írja ki az intézmény a hiányszakmaképzések támogatási pályázatait, valamint előadásokat, workshopokat is szerveznek hazai és külföldi szakértők bevonásával magyar filmeseknek.
Legutóbbi kutatásuk azt mérte fel, hogy a magyarországi 9-13. osztályos tanulók mennyire ismerik a filmipar felépítését, a karrierlehetőségeket és az egyes szakmai feladatkörök jellegét, továbbá mi tudná őket arra motiválni, hogy a filmes karrierutat válasszák. Az eredmények azt mutatták, hogy kiemelt figyelmet érdemel a mozgóképes pályaorientáció, illetve a pályamódosítás támogatása is.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?