kapubanner for mobile

Pécsi fiatalok külföldön vállalnak diákmunkát

A mezőgazdaságban végzett munkákért öt-hatszáz forintos órabért kapnak a pécsi diákok. Aki többet akar keresni, az külföldön próbál szerencsét, írja a PécsMa.

images

images

Ahogy közeledik a nyár, és ezzel együtt a tanév vége, egyre több fiatal keres munkát. A biztonságos álláskeresésben különböző iskolaszövetkezetek állnak rendelkezésükre.

Címerezés, konzervgyári munka, valamint gyümölcsszedés - a legtöbb diák a mezőgzdaságban tud elhelyezkedni, de mg így is túljelentkezés van. A fiataloknak nagyjából másfél hónapjuk van arra, hogy minél több pénzt keressenek, nagyjából negyven-ötvenezer forintot tudnak így keresni.

Vannak azonban szemfüles diákok, akik különböző külföldi, főként skót és angol fesztiválokon vállaltak munkát. Ők mindössze 28 napot dolgoznak majd, s ezalatt kétszázezer forintot is kereshetnek. Vécéket és zuhanyzókat takarítanak, illetve szemetet szednek. Hozzávetőleg száz magyar, főként pécsi választja ezt a módját a nyári munkának.

Akár itthon, akár külföldön, azok a diákok, akik dolgozni szeretnének nyáron, az utolsó utáni pillanatban vannak, ugyanis a tanév végeztével igazi dömping lesz majd a munkaerőpiac ezen részén.

PécsMa
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek