kapubanner for mobile

Pedagógus bértábla 2020

Ugyan júliusra 10 százalékos béremelést ígért a szakminiszter, a pedagógusok továbbra is elégedetlenek. A PDSZ táblázatban mutatta be, hogy mennyi pénztől esnek el azzal, hogy a számítási alap nem a minimálbér (161 000 forint), hanem a 2014-es évi minimálbér (101 500 forint).

Júliustól 10 százalékos pedagógus-béremelést ígért Kásler Miklós szakminiszter. A béremelés technikailag ágazati szakmai pótlék bevezetésével valósul meg, amelyre minden pedagógus munkakörben dolgozó jogosult. Az intézkedés csaknem 170 ezer pedagógust érint. A bértábla azonban nem változik.

A PDSZ érdekvédő szervezet év elején állított össze egy táblázatot arról, hogy a különböző szinteken most mennyi a bruttó havi fizetés (a bekarikázott oszlopok alatti számok) illetve bemutatta, hogy mi lenne, ha a minimálbér lenne a vetítés alapja. Öt éve ugyanis a minimálbér és a vetítési alap elvált egymástól. Utóbbi maradt 101 500 forintos szinten, míg a minimálbér 2020-ban 161 ezer forintra nőtt. A sárga mezőkben az szerepel, hogy mennyi bértől esnek el így a pedagógusok.

Pedagógus bértábla 2020-ban (a bekarikázott oszlopokban a tavaly tavaszi számok, melyek a 10 százalék szakmai ágazati pótlékkal bővültek nyáron. Sárgával jelölve: mennyivel kellene többet keresniük a régi számítás szerintPedagógus bértábla 2020-ban (a bekarikázott oszlopokban a tavaly tavaszi számok, melyek a 10 százalék szakmai ágazati pótlékkal bővültek nyáron. Sárgával jelölve: mennyivel kellene többet keresniük a régi számítás szerint


Pedagógus bértábla 2020-ban (a bekarikázott oszlopokban az aktuális számok)
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek