Pogácsás: a közfoglalkoztatás új rendszere beváltotta a hozzá fűzött reményeket
A közfoglalkoztatás új rendszere beváltotta a hozzá fűzött reményeket, segített, hogy az abba bevontak értelmes munkával jövedelemhez jussanak, és a képzések révén mind nagyobb számban térhessenek vissza az elsődleges munkaerőpiacra - írja az MTI.
Az államtitkár utalt arra: a közösségi foglalkoztatásnak hagyománya van Európában és Magyarországon is, és szerepet játszott bizonyos társadalmi-szociális vagy munkaerőpiaci anomáliák kezelésében. Kifejtette: a közfoglalkoztatás sokkal több egy munkaerő közvetítésénél, a közfoglalkoztatás irányítása figyelembe veszi a közgazdasági folyamatokat, szociálpolitikai érdekeket és az empirikus tapasztalatokat is.
Megjegyezte: a kormány 2010-ben azért döntött a közfoglalkoztatási rendszer bevezetése mellett, mert elsődleges célnak tartotta a munka, az értékteremtés becsületének helyreállítását. A munka megléte, a munka biztonsága az élet biztonságát is jelenti a családoknak, és ahol munka van, ott minden van - jegyezte meg. Az államtitkár hangsúlyozta: a cél az volt, hogy a munka nélkül maradt embereknek értelmes elfoglaltságot nyújtsanak, hogy jövedelmet termeljenek. A kormány már az elején leszögezte, hogy ezt a formát átmeneti eszköznek tekintik mind az állam, mind a munkavállaló részéről. A közfoglalkoztatásnak olyan eszköznek kell lennie, ami lehetővé teszi, hogy a közfoglalkoztatott a lehetőségek szerinti legrövidebb időn belül visszakerülhessen az elsődleges munkaerő-piacra - jelentette ki.
Mint mondta, ez a visszatérés egyes területeken elég gyorsan megvalósul, de az ország egyes területein hosszabb folyamat, ami részben az ország területi különbségeiből, a rendelkezésre álló munkalehetőségekből adódik, részben pedig a munkavállalók aktivitásából, képzettségéből, hozzáállásából. Ezen különböző képzésekkel próbálnak javítani.
Megjegyezte: a közfoglalkoztatásban résztvevők száma nem pénzügyi okok miatt csökken, az egy természetes folyamat, ugyanis visszatérnek az elsődleges munkaerő-piacra.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- Egyedi esély: Harvard szintű vezetőfejlesztés női tehetségeknek ösztöndíjjal 6 napja
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 7 napja
- Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás 1 hete
- A dolgozók hangja süket fülekre talál? – elmaradt a párbeszéd a pártok és a szakszervezet között 1 hete
- A dolgozók diktálnak? Így változik meg a balatoni munkaerőpiac 1 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- Workation: a fiatalok már nem akarnak választani a munka és a nyaralás közt 2 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- A teljesítményértékelések 98%-a kudarc? Amit a HR-esek sem mernek kimondani 2 hete
- A súlyosan korlátozottak foglalkozásai nemek szerint - grafikon 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?