kapubanner for mobile
Szerző: Barna Eszter
Megjelent: 4 éve

Románc az irodában - filmek, amelyeket nem érdemes kihagyni

A munkahelyeken szövődő szerelmek, kialakuló kapcsolatok, viszonyok örök témái a filmeknek, sorozatoknak. Nem csoda, hiszen az apropót a mindennapok adják, a fél életünket (vagy még annál is többet), a munkahelyünkön töltjük - vagy töltöttük, amíg nem volt home office -, így nem csoda, ha párt is sokan ezen a helyszínen találnak. Az irodai románc, és főként a főnök-beosztotti viszony jó terepe a romantikus komédiáknak. Összegyűjtöttünk, a teljesség igénye nélkül néhány példát.

Hugh Grant és Sandra Bullock-

Már azt sem igazán könnyű definiálni, hogy mi fér bele a munkahelyi szerelem „kategóriába”: hiszen számos olyan film van, ahol a közös munka kapcsán szövődik szerelem, de a delikvensek valójában nem egy munkahelyen dolgoznak (Dolgozó lány), meg olyan is, ahol az ifjú titán beleszeret a főnök lányába (A főnököm lánya, kicsit más megközelítésben: Jó társaság). De mi most igyekszünk azokra a példákra szorítkozni - a „tipikus office romance”-re -, amelyek az egy munkahelyen szövődő, irodai szerelmekről szólnak, néha egyáltalán nem a hagyományos módon.

Szovjet vígjáték 1977-ből

Kezdjük rögtön, némileg rendhagyóan, egy azonos című szovjet romantikus vígjátékkal, aminek a címe Irodai szerelem – már csak a címadás miatt sem hagyhatjuk ki a sorból -, 1977-ben került a mozikba, és komoly siker lett a maga idejében, sőt a hírek szerint a volt szovjet köztársaságokban ma is népszerű. A történet a moszkvai statisztikai hivatalban játszódik, ahol a főnök egy szigorú, száraz és lelketlennek tűnő szingli nő, a beosztott pedig egy kissé esetlen közgazdász, akik persze a kezdeti ellenszenv és elutasítás után szerelembe esnek egymással. Persze vannak zökkenők a szerelemben, különben túl egyszerű lenne: munkatársként feltűnő korábbi szerelem, pletykás szakszervezeti aktivista és minden lében kanál titkárnő is. Nem maradhat ki a kirúgási kísérlet és az előléptetés sem, de az akadályokat persze a szocialista szerelmesek is legyőzik.

A cégvezér, aki éjszaka is hívogatja beosztottját

De lépjünk időben és térben a közismertebb alkotások felé. Sandra Bullock például két olyan filmben is szerepel, ahol a munkahely hozza össze a szerelmeseket, akik persze egyáltalán nem ideális párnak indulnak. Nem meglepő, hogy a romantikus komédiák a főnök beosztott szerepet gyakran kiaknázzák. Az egyikben, a Két hét múlva örökkében (2002) Hugh Grant alakítja a nem éppen könnyű természetű, milliárdos főnököt (George Wade), aki mellett Lucy (Sandra Bullock), ugyan beosztása szerint jogi főtanácsadó, de inkább babysitternek tűnik. Persze a felállás rengeteg poénra és helyzetkomikumra ad lehetőséget. George telefonon zaklatja akkor is, amikor éppen koszorús lány, de éjszaka sem hagyja pihenni, ha éppen úgy alakul, hogy beszélgetni szeretne. Vagyis olyan főnök, aki a munka-magánélet egyensúlyát egyáltalán nem tartja tiszteletben. Sőt, utóbbi nem is igazán létezik számára. Lucy rövidesen be is adja a felmondását, miután elege lesz az éjszakai telefonokból, a furcsa kérdésekből és abból, hogy extrém feladatoknak kitett személyi asszisztenst játsszon. Azonban az elengedés nem igazán könnyű, vajon miért….?

Itt már Sandra Bullock a főnök

A másik, szintén vígjáték Nász-ajánlatban hét év múlva (2009) már Sandra Bullock játssza a kezdetben eléggé kiállhatatlan főnököt (Margaret Tate), akitől mindenki tart a cégnél. Talán nem teljesen véletlen, hogy ő is alaposan kihasználja, hétvégén is dolgoztatja asszisztensét (Ryan Reynolds), akit az egész baráti köre, családja noszogat, hogy mondjon már fel. Azonban a fiatalemberre a legnagyobb kihívás akkor vár, amikor feleségül kellene vennie Margaretet, akinek lejár az amerikai vízuma és ki akarják toloncolni az Egyesült Államokból. Itt a „nagy kérdés” hamarabb érkezik, mint a szerelem, de talán nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy az is megérkezik majd, hiszen enélkül nem romcom, egy romcom.

Teljesen más hangulatú és zsánerű film A titkárnő című erotikus, romantikus fekete komédia, amiben James Spader alakítja a domináns főnököt, akinek furcsa kívánságai vannak megalázkodásra hajlamos, és igen hányatott múltú titkárnőjétől, Maggie Gyllenhaaltól. Lehet, hogy a munka unalmas, a kialakuló kapcsolatról azonban ez már kevéssé mondható el. A Rotten Tomatoeson található vélemények szerint a film jutalomjáték a két főszereplőnek, és a szado-mazo tematika ellenére vicces és érzékeny is egyszerre. Vagyis a nem éppen könnyű alaptörténet jó kezekbe került Steven Shainberg rendezőnél. A film 2002-ben megnyerte a független filmesek fesztiválját, a Sundance-t.

Mi kell a nőnek?

Mel Gibson megtanulja Megint térjünk vissza egy kicsit a konvencionálisabb romantikus komédiákhoz, aminek egyik mestere Nancy Meyers. Ő a rendezője, a Mi kell a nőnek című filmnek, amelyben Mel Gibson egy igen arrogáns, macsó reklámszakembert játszik, aki egy nő javára (Helen Hunt) elesik egy előléptetéstől. Egy baleset következtében viszont hallani kezdi a nők gondolatait, ami érdekes betekintést ad a két nem eltérő kommunikációjának világába. Ezt a képességét először újdonsült főnökén vett elégtételre szeretné kihasználni, de persze az érzelmek végül itt is a szereplők fölé kerekednek.

Hasonlóan szakmai rivalizálással és féltékenységgel indul, de szerelem alakul kivételesen nem az irodában, hanem a konyhában az Ízlések és pofonokban Catherine Zeta-Jones és Aaron Eckhart között. Akik körül csak úgy sisteregnek és forrnak az érzelmek és indulatok és persze az éttermi konyha is.

Persze nem maradhat ki a sorból a Jerry Maguire – A nagy hátraarc sem, ami kirúgással, új cég alapításával indul, és szól lojalitásról, kitartásról és persze szerelemről is Tom Cruise és Renée Zellweger főszereplésével. Itt a páros tagjai közt nincs szakmai rivalizálás, inkább az a kérdés, hogy a sok munkahelyi probléma mellett, ami egy éppen csak induló vállalkozáshoz kötődik és a közös munkával összeférhet-e az érzelmi kapcsolat is. És persze, bár ez nem szigorúan szakmai szempont, de a sztárok mellett a tündéri gyerekszereplők is sokat adnak az élményhez.

Szakítás 500 nap után

És jöjjön a végére egy romantikus dráma is, az 500 nap nyár, ami első látásra szerelem, legalábbis Tom (Joseph Gordon-Levitt) részéről, amikor az új kolléganő, Summer (Zoey Deschanel) besétál az irodába. Summer azonban nem hisz a kapcsolatokban, pláne hosszú távon, hiszen az élet úgyis közbeszól. Így 500 nap után szakít is Tommal, aki pedig a jövőt tervezte a lánnyal.

De itt van még az Akikre büszkék vagyunk – A hónap dolgozója, vagy éppenséggel a Munkával szerzett pasi, vagy a szerkesztőségi környezetben – a hírek rohanásában - szövődő szerelmek nagy klasszikusai a Híradó sztárjai William Hurttel, Holly Hunterrel és Albert Brooksszal és a Hírek szerelmesei Robert Redforddal és Michel Pfeifferrel. Utóbbi filmeket már csak a fantasztikus szereplőgárda miatt sem érdemes kihagyni. És akkor a sorozatokról még egy szót sem ejtettünk…

Nyitókép: Sandra Bullock és Hugh Grant a Két hét múlva örökké film plakátján

  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A melós, avagy az akciófilmes dolgozó ember

Építkezésen dolgozik a volt terrorelhárító, aki csapatépítő és irányító képességét a melósok között is kamatoztatja. Ugyanakkor, egészen... Teljes cikk

Miért mondanak fel, és hogyan tarthatjuk meg őket?

Gazdaságilag nehéz időkben különösen fontos a kulcspozíciókban lévők megtartása és az ottmaradó kollégákkal való bánásmód. Ha nem figyelünk... Teljes cikk

Így látja a jövőt Bill Gates

Az ötrészes dokumentumfilm-sorozat, amelynek Bill Gates a házigazdája és szereplője egyben, többek között foglalkozik a megkerülhetetlen mesterséges... Teljes cikk