kapubanner for mobile

SAP-rendszert vezet be az energiaital gyártó

Bár a válság az energiaital szektorban kevésbé fejtette ki hatását, a Hell Energy Magyarország Kft. számára kiemelten fontos a versenyképesség fenntartása. A cég ezért döntött egy korszerű informatikai rendszer bevezetéséről, amely javítja a költséghatékonyságot, a termelés folyamatainak átláthatóságát és a gyors reagálási képességet.

A jövőben a Hell vállalatirányítását az SAP informatikai rendszer segítségével végzi. A rendszer bevezetésével javítani kívánják a költséghatékonyságot, a termelés folyamatainak átláthatóságát, illetve a gyors reagálási képességet, ugyanakkor az egyik kulcsa annak is, hogy a termelés a lehető legmagasabb színvonalon és hatékonysággal működjön a Hell Energy 2011. márciusában nyíló új gyárában, az új palackozó üzembe helyezésével ugyanis a cég 22 országot ellátó termelésének döntő része Magyarországra kerül.

A Hell Energy Kft. fejlődése szükségessé tette, hogy a vállalatvezetés rendelkezzen egy olyan korszerű informatikai eszközzel, amely lehetővé teszi, hogy a cég üzleti folyamatait gyorsan és pontosan nyomon tudják követni. Az SAP rendszer előkészítése 2010 májusában kezdődött, bevezetése több ütemben, 2010. december 1-jén indult el. Az első ütem a vállalat jelenlegi üzleti folyamatainak kiszolgálását teremti meg, míg a második ütemben az újonnan nyíló magyarországi gyártás SAP támogatását vezetik be.

A Hell Energy Kft. életében az SAP rendszer alkalmazása szavatolja egyrészt, hogy a Magyarországon beinduló gyártás-adminisztráció a kezdetektől fogva gyors és pontos lesz, másrészt, hogy a vállalatvezetés számára már a termelés beindulásától kezdve rendelkezésre áll egy olyan rendszer, amely figyelni tudja a gyártás folyamatait és gyorsabban tud reagálni a felmerülő kihívásokra. Emellett lehetővé válik a költségek folyamatos optimalizálása, ezáltal a versenyképes fogyasztói árak biztosítása is.

A rendszer bevezetése a Hell Energy üzleti partnerei számára is biztosítékot jelent, hiszen a vállalat megnövekedett termelés és volumen mellett is a megszokott, kiemelkedő színvonalú szolgáltatást tudja majd nyújtani.

Az SAP informatikai rendszert általában több évtizedes múlttal rendelkező, nagyobb vállalatok szokták bevezetni, azonban a fiatal cégek életében is számos előnnyel járhat az üzleti szoftver alkalmazása. A vállalatirányítási rendszernek ugyanis nem csak akkor lehet hatalmas hozadéka, ha több évtizednyi adat áll rendelkezésre. Minél korábban vezetik be, annál korábban kezdenek gyűlni egy vállalatnál a rendszerezett, jól kiértékelhető adatok, ami manapság hatalmas értéket képvisel az üzleti életben. Ráadásul egy már meglévő rendszerbe sokkal kisebb ráfordítással lehet új folyamatokat beilleszteni, és a már gyakorlott felhasználók sokkal gyorsabban megtanulják az új folyamatokat.

Az alig négy éves múltra visszatekintő Hell Energy Magyarország sikere többek között annak az átgondolt stratégiának köszönhető, amely a jövőben is kulcsa lesz a dinamikus növekedés fenntartásának és a piacvezető pozíció megőrzésének. A vállalat informatikai rendszere pedig a stratégia egyik alappillére, hiszen minél kifinomultabb és fejlettebb ez a rendszer, annál nagyobb mértékben tudja segíteni a cég tevékenységét.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek