Sok ezer diák választja a külföldi felsőoktatást
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatBár pontos számok nem állnak rendelkezésre, szakértői becslések azért vannak arra nézve, hogy több ezer magyar fiatal választott külföldi oktatási intézményt tanulmányainak folytatására. Egy nem reprezentatív felmérés szerint akár több mint 10 ezren is tanulhatnak külföldön, írja a Magyar Nemzet.
Elsősorban nyugat-európai és amerikai egyetemeket választanak felsőoktatásuk helyszínéül a magyar fiatalok. Becslések szerint Ausztria és Németország a két legnépszerűbb célállomás, körülbelül 2000 diák tanulhat mindkét országban. Harmadik helyen az Egyesült Királyság áll 1900 magyar hallgatóval, a negyedik helyen Dánia (1000 fő), az ötödiken pedig az Amerikai Egyesült Államok (650 fő) foglal helyet, írja a Magyar Nemzet.
Az Engame Akadémia által készített felmérés szerint a diákok 40%-a azért választotta a külföldi felsőoktatást, mert úgy gondolják, hogy az ott megszerzett diploma előnyt jelent majd számukra a munkaerőpiacon. Több mint harmaduknak a hazai felsőoktatás színvonalával voltak kifogásaik, problémának látják, hogy az oktatás túlzottan elméleti, és gyakran nem felel meg a jelen kihívásainak.
A külföldön tanuló magyar diákok csaknem 40 százaléka diákhitelből finanszírozza tanulmányait, míg harmadukat közeli családtagjaik segítik. Közel 30 százalékuk pedig külföldi ösztöndíja jóvoltából tanulhat. A diákok 70%-a dolgozik is a tanulmányok mellett, ezzel is finanszírozva a külföldi megélhetést. A dolgozók ötöde rendszeresen, több mint 20 órában vállal munkát.
Magyar Nemzet

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?