Sokat keresnek az állami cégvezetők
Országgyűlési határozati javaslatot nyújt be a Fidesz annak érdekében, hogy a kormány radikálisan csökkentse az állami cégek vezetőinek fizetését. A nyilvánosságra hozott adatokból ugyanis kiderül, hogy akár több millió forintot is hazavihet egy állami cégvezető. A Fidesz szerint azonban az adatok csalókák, hiszen az érintettek további jelentős juttatásokban, például prémiumban részesülnek, áll a Magyar Nemzetben.
Többmilliós havi juttatások a fővárosi cégeknél
Havi bruttó 930 ezertől 8 millió 190 ezer forintig terjed a döntően fővárosi tulajdonban lévő szolgáltató cégek felső vezetőinek alapfizetése. A prémiumok sem egységesek; van, aki éves bérének 150 százalékát is hazaviheti prémiumként, írja az MTI alapján a Magyar Nemzet.
Kocsis István vezérigazgató például másfél millió forintos havi alapfizetése mellé 150 százalékos prémiumra is jogosult, távozásakor 14 havi átlagbért kapna, felmondási ideje száz nap - áll a kimutatásban. Több felső vezető fizetése is meghaladja az egymillió forintot a BKV-nál: Bolla Tibor gazdasági vezérigazgató-helyettes, Mihálszky Gábor közlekedési vezérigazgató-helyettes és Sziebert György jogi igazgató is 1,2 millió forintot keres. Mindegyikük 120 százalékos prémiumra jogosult és távozásukkor 12 havi átlagbérnek megfelelő végkielégítés illeti meg őket.
A Fővárosi Gázműveknél Bakonyi Tibor vezérigazgató havonta bruttó 2 millió 447 ezer forintot keres, emellett éves jövedelmének 30 százalékát kaphatja meg prémiumként és 200 ezer forintnyi választható béren kívüli juttatásban részesül. A vezérigazgató 18 havi végkielégítésre jogosult - olvasható a cég honlapján. Lovas Péter, a gázművek igazgatóságának elnöke havonta bruttó 380 ezer forintot keres és az adózott eredmények teljesülése esetén éves bérének 40 százalékát kaphatja meg prémiumként.
Havonta bruttó 1,25 millió forintot keres Kovács Lajos, a Főtáv Zrt. vezérigazgatója, aki éves alapbérének 100 százalékát kaphatja meg prémiumként és évente 350 ezer forintnyi cafeteriára is jogosult - olvasható a szolgáltató honlapján. A vezérigazgató végkielégítéskor hat havi fizetésre jogosult.
Vásárhelyi Istvánnak, a Főkert Zrt. vezérigazgatójának havonta bruttó 930 ezer forintos fizetése van és 60 százalék prémiumra is jogosult.
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vezérigazgatójának, Bielek Péternek a havi alapbére 1,25 millió forint, magánnyugdíj-befizetése 18 ezer forint. Prémiuma személyi alapbérének 100 százaléka, végkielégítése pedig 18 havi illetményének felel meg.
Kétmilliónál többet keres a Szerencsejáték Zrt. vezetője
Csak a vezérigazgató alapbére haladja meg a havi kétmillió forintot a Szerencsejáték Zrt.-nél - olvasható a cég honlapján megjelent közérdekű adatsorban. A vezérigazgató 2,185 millió forintos alapbére mellett annak 80 százalékát kaphatja meg prémiumként. Másik hét vezető beosztásban lévő munkatárs prémiumának is hasonló az aránya, az ő alapbérük 1,345 millió és 1,952 millió forint között van. A közzétett legalacsonyabb vezetői alapbér 698 ezer forint, de az átlag jellemzően egymillió forint körül van. A teljesítménybér az alapbér 60, illetve 70 százaléka. Egyéb juttatásként a menedzsment havi 79 500 forintot kap, bizonyos szint felett 96 167 forintot, míg a legfelső nyolc vezető havi 106 833 és 144 917 forint béren kívüli juttatásban részesül.
A végkielégítés mértéke 2 és 6 hónap közötti időszak átlagkeresete, a felmondási idő pedig 3 és 6 hónap között van.
A vezető állású dolgozók jellemzően az alapbér 24 százalékát kaphatják meg teljesítményhez kötött juttatásként, míg néhány vezető ehelyett az alapbér 40 százalékát kitevő prémiumot kaphat. Jellemzően 10 hónap a felmondási idő és a legnagyobb arányú végkielégítés nyolc havi jövedelem. Számos vezető esetében van titoktartási pénz is: három évre szóló titoktartásért három havi jövedelem.
Közel egymilliós jövedelemhez jut a Nemzeti Színház vezetője
Bár a kulturális szféra állami, illetve önkormányzati tulajdonú intézményei többnyire költségvetési szervek, több gazdasági társasági formában működő színház, múzeum, zenekar és rendezvényszervező cég is található közöttük. A kedd kora estig nyilvánosságra hozott adatok szerint a nagyobb szervezeteknél az átlagos vezetői fizetések 400 és 600 ezer forint között mozognak, a legmagasabb bér meghaladja az 1 millió forintot, de vidéken van olyan vezető beosztású alkalmazott is, aki alig keres többet 70 ezer forintnál.
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár Nonprofit Ktf. főigazgatójának az alapbére havi 838 ezer forint; a főzeneigazgatóé 1 millió 25 ezer, a karigazgatóé 740 ezer, míg a gazdasági igazgatóé 750 ezer forint. A Nemzeti Színház Zrt. vezérigazgatója 950 ezer forintot, a gazdasági igazgató 650 ezer forintot és 30 százaléknyi költségtérítést kap. A Művészetek Palotája Kft. vezérigazgatójának a javadalmazása 935 ezer forint, prémiuma a 8 havi alapbérnek megfelelő összeg lehet.
MTI/Magyar Nemzet
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?