Szabálytalanságokat talált a számvevőszék a gyakorlati képzőhelyek és a kamarák gazdálkodásában
Szabálytalanságokat tárt fel az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a gyakorlati képzőhelyek és a kamarák költségvetési támogatásai felhasználásának ellenőrzése során, a képzést végző cégek 44 százaléka nem, vagy hiányosan vezette a foglalkoztatási naplót, 38 százaléka pedig szabálytalanul állapította meg a tanulók pénzbeli juttatásait - ismertette Domokos László, a számvevőszék elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Az ÁSZ a gazdasági kamarákra vonatkozó törvény 1999. évi hatályba lépése óta 2012-ig nem ellenőrizte a gazdasági kamarák közfeladatai ellátására kapott költségvetési támogatások felhasználását - mondta az elnök.
Domokos László rámutatott: a foglalkozási naplót nem, vagy hiányosan vezető cégek a vizsgált időszakban közel 380 millió forintot számoltak el szakképzési hozzájárulási kötelezettségük csökkentéseként, és 112 millió forintot igényeltek vissza a költségvetésből. Felhívta a figyelmet arra, hogy bár a jelenlegi ellenőrzés csak egy minta, sok milliárd forintnyi közpénzről van szó, s a központok évente több tízezer diák képzését végzik.
Az ÁSZ a területi kamarák elnökeinek ezért azt javasolta, hogy ellenőrizzék a gyakorlati képző szervezeteknél a szakképzési törvény előírásainak betartását - összegezte.
Makkai Mária, a számvevőszék felügyeleti vezetőjének ismertetése szerint a tanulók tevékenységét igazoló foglalkozási naplót az ellenőrzött képzők 44 százaléka, 54 cég nem vezette. Szabálytalanul állapította meg a tanulóknak járó pénzjuttatásokat 38 százalék, összesen 45 szervezet. Hozzátette: 25 szervezetnél azt tapasztalták, hogy magasabb költséget érvényesítettek, összesen 22,5 millió forint értékben. A vizsgálat szerint a szabálytalanul elszámolt békéltető testületi díjak és egyebek között utazási költségtérítések 2,4 millió forintot tesznek ki, javaslatot tettek a testületek elnökeinek ezek felülvizsgálatára és a szabálytalan kifizetések visszafizetésére. A szakképzési hozzájárulás bevallása és nyilvántartása 63 százalékban szabálytalan volt, például nem volt aláírva. A területi kamarák - egy kivétellel - a szakképzési feladataik ellátására kapott költségvetési támogatásokat a szerződésekben előírt célokra fordították, két területi agrárkamara kivételével szabályosan használták fel.
Az adatokból kiderül, a tanulók gyakorlati képzése foglalkozási naplók hiányában nem igazolt, miközben a költségeket elszámolták, a szakképzési hozzájárulást nem fizették meg, és támogatást igényeltek a költségvetésből - mutatott rá.
Közlése szerint tavaly augusztus óta összesen 24 gazdasági kamarát, és több mint 200 gyakorlati képzést tartó gazdálkodó szervezetet ellenőriztek.
Az érintetteknek 30 napjuk van arra, hogy intézkedési tervet készítsenek a feltárt hiányosságok megszüntetésére.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk
A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk
Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk
- Március 31-től életbe lép az új felnőttképzési szabályozás: Igen-Yes-Ja 7 napja
- Rendkívüli települési támogatás 2026-ban - ki kaphatja, hogyan igényelhető? 1 hete
- Hathavi fegyverpénz kapnak a MÁV-csoport biztonsági dolgozói 1 hete
- Ez alapján választanak szakmát a magyar fiatalok 1 hete
- Cafeteria-kutatás: a dolgozók harmada már lakhatási támogatást kérne 2 hete
- Az AI nem csak eszköz, hanem tudatos stratégia 2 hete
- Felmérés: a dolgozók szerint az AI több kárt okoz, mint hasznot 2 hete
- Tanulmány: Az AI térnyerése a juttatások csökkentéséhez vezet? 3 hete
- Reflektorfénybe kerülnek a képzők: új szakmai díjat indít a HR Portal 3 hete
- Felvételi rekord 2026: ezt a 10 szakot rohamozzák a legtöbben 3 hete
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?