Szabolcsban lehet a legkevesebbet keresni
Tavaly is Budapesten volt a legmagasabb a magánszemélyek által bevallott átlagjövedelem, 228 941 forint, míg a legalacsonyabb Szabolcs-Szatmár-Beregben, 132 309 forint, 171 590 forintos országos átlag mellett – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adataiból.
Nógrádban csökkent egyedül az egy főre jutó havi kereset, 0,2 százalékkal, míg Tolnában nőtt leginkább 7,1 százalékkal.
Budapesten és Pest megyében keletkezett az összes összevont jövedelem 35,1 százaléka, 3076,3 milliárd forint. A többi megye részesedése az összevont adóalapból továbbra is mindenhol 6 százalék alatti, a sereghajtó Nógrádé 1,6 százalék.
Ennek megfelelően a budapesti és a Pest megyei magánszemélyekre jutott a legnagyobb személyi jövedelemadó kötelezettség, az összes adó 36,5 százaléka (tavaly még 37,7 százalék volt), 481,1 milliárd forint. Pest megye után továbbra is Borsod részesedése a legnagyobb, 5,3 százalék, é ugyancsak Nógrádé az utolsó hely, 1,5 százalékkal.
Az összes bevalló 34,6 százaléka realizált a minimálbér éves összegének megfelelő vagy annál alacsonyabb összegű összevont jövedelmet, ők az összes jövedelem 9,6 százalékát és a fizetendő adó 8,8 százalékát produkálták. E kör részaránya a fizetendő adókötelezettségből 0,6 százalékponttal növekedett tavalyhoz képest. (Ez nem a ténylegesen minimálbéren foglalkoztatottak számát jelenti, mert vannak olyanok is, akik a munkaviszonyból származó jövedelmen kívüli egyéb jövedelmet is szereztek, illetve nem egész évben volt munkaviszonyuk.)
A kapott munkabér alapján 1,345 millió ember szerzett a minimálbérrel megegyező vagy alacsonyabb, munkaviszonyból származó bérjövedelmet.
A minimálbér és 2 millió forint közötti éves jövedelmet 1 226 100 ember, az adózók 27,3 százaléka számolt el, arányuk 2,7 százalékponttal alacsonyabb az előző évinél, és a jövedelemből való részesedésük is 23,9-ról 21,5 százalékra csökkent, a minimálbér növekedésével párhuzamosan ugyanis szűkül a jövedelemkategória.
A 2 millió és 3 millió forint közötti éves jövedelmet bevallók részaránya 15,9 százalék – számuk 713 400 -, részesedésük az összes adókötelezettségből 19,3 százalék volt (2012-ben 696 800 adózó tartozott ide, az adóhoz való hozzájárulásuk 18,3 százalék volt).
Jelentős mértékben 10,4 százalékkal – 53,6 ezerrel – nőtt azon adózók köre, akik 3 és 6 millió forint közötti összevont jövedelmet értek el. Az e körbe tartozó 571 900 személy az összes bevalló 12,7 százalékát (az előző évben 11,6) százalékát teszi ki, az összes adóból pedig 26,5 százalékkal részesednek, ami a bruttósítás eltörlésének következtében csak kisebb mértékű bővülést mutat a bázis időszaki 25,9 százalékhoz viszonyítva.
A 6 millió forint feletti éves összevont jövedelemmel rendelkező csoportba tartozók száma 17 100-zal emelkedve 187 600, ez a mindössze az adózók 4,2 százalékát kitevő kör adta viszont az összes jövedelem 22,8 százalékát. A jövedelemkategóriába tartozók számának bővülése ellenére az összes adókötelezettségen belüli részarányuk – esetükben is az adóalap kiegészítés eltörlésének betudható módon – az előző évi 26,1-ről 24,5 százalékra csökkent.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó... Teljes cikk
A Five Guys alapítója rendkívüli döntést hozott egy félresikerült akció után: 1,5 millió dollár bónuszt osztott szét dolgozói között. A... Teljes cikk
- A középfokú nappali oktatásban részt vevő tanulók száma - grafikon 1 hónapja
- A gyorsan növekvő vállalkozások a működők arányában Magyarországon - grafikon 1 hónapja
- A dolgozók átlagkeresete vármegyénként - grafikon 1 hónapja
- A munkanélküliségi ráta alakulása nemek szerint - grafikon 1 hónapja
- Az egy teljesített órára jutó munkajövedelem euróban mért nagysága Európában - grafikon 1 hónapja
- Így állt a munkanélküliség és a foglalkoztatottság a V4-ekben és az EU-ban - grafikon 2 hónapja
- A működés kezdete után 3 évet túlélő vállalkozások aránya - grafikon 2 hónapja
- Tényleg nem számít a ’88 előtti kereset a nyugdíjban? – van két fontos kivétel 2 hónapja
- A friss számok szerint soha nem volt ilyen magas az átlagbér - mi áll a háttérben? 3 hónapja
- Minimálbérből lakáshitel? Már közel 24 millió forint is elérhető 3 hónapja
- Bértáblák 2026 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?