Szakemberkrízissel néz szembe a világgazdaság
Az oktatási politika és a munkáltatói igények összehangolására, rugalmasabb munkaerőpiacra van szükség a világszerte problémát okozó szakemberhiány leküzdése érdekében - olvasható egy tanulmányban.
A legtöbb gazdasági területen az a probléma, hogy az elérhető munkaerő képzettsége nem találkozik a munkáltatók elvárásaival. A Hays Global Skills Index 2014, a Hays toborzó vállalat és az Oxford Economics együttműködése révén, most nyilvánosságra hozott felmérésben az olvasható, hogy a szakemberhiány ebben az évben tovább növekedett. A legszembetűnőbben Dániában, Lengyelországban és Olaszországban, Magyarországon pedig megegyezik az előző éves átlaggal. Azon országokban, ahol már tavaly is nagy volt a munkaerőhiány mértéke, mint például az Egyesült Államok, Spanyolország, Portugália, Japán és az Egyesült Királyság, idén a helyzet még komolyabbra fordult.
Az Index első, 2012-es publikálása óta most először, mind a 31 résztvevő ország pozitív gazdasági változások előtt áll. A gazdasági növekedés a szakképzett munkaerő iránt megnövekedett keresletet von maga után, habár a globális gazdaság képessége arra, hogy a megfelelő szakemberek a megfelelő időben elérhetővé váljanak, továbbra is korlátozott.
A riport következtetései szerint az is valószínűsíthető, hogy a helyzet először rosszabbra fordul, mielőtt megjavulna. A munkaerő-piaci részvétel - az aktív munkakeresők aránya - valójában alacsonyabb lett a főbb globális gazdaságokban, ami azt jelenti, hogy sok szakember képzettsége elmaradt a munkaerő-piaci helyzet és a globális növekedés tendenciáival szemben. Annak ellenére, hogy a világ kormányai az üzleti szektor számára minél kedvezőbb megoldásokra és kevésbé bürokratikus eljárásokra törekszenek, az országok többsége még nem tapasztalt fejlődést a munkaerőpiac rugalmasságát illetően az elmúlt évben.
Annak érdekében, hogy elkerüljük a globális szakemberhiány növekedését, a kormányoknak, és az üzleti szektornak is lépéseket kell tenniük. A munkaerőhiány hosszútávú leküzdése érdekében minél átfogóbban össze kell hangolni az oktatási politikát a munkáltatók igényeivel. Emellett a vállalatoknak is felelősséget kell vállalniuk saját környezetükben a szakemberek utánpótlásának biztosításáért. Rövidtávon a munkaerőpiac flexibilitásának növelését is fontolóra kell venni annak érdekében, hogy a vállalkozások könnyebben megtalálják azokat a szaktudással rendelkező munkavállalókat, akikre szükségük van.
Az indexből egyértelműen kiderül a Hays vezérigazgatója, Alistair Cox szerint, hogy a globális munkaerőpiac teljes átalakulásához szükséges feltételek adottak. Úgy véli, ha a munkaerőhiányt nem kezelik megfelelően, az állások továbbra sem lesznek betöltve és az üzleti növekedés tovább stagnál.
"A kormányzatoknak hosszú távon kell tervezniük és biztosítaniuk kell, hogy a bevándorláspolitika és a foglalkoztatottakra vonatkozó szabályozás figyelembe veszi a munkaadók igényeit. Mindeközben a vállalkozásoknak felelősséget kell vállalniuk a jövőbeni munkaerő képzéséért és az oktatási rendszerrel szorosan együttműködve kell képezni a jövő tehetségeit." - tette hozzá a vezérigazgató a közlemény szerint.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Egy brit újságírónő férfiként kezdett posztolni a LinkedInen – az elérései pedig azonnal az egekbe szöktek. A kísérlet szerint ugyanaz a... Teljes cikk
Egy felmérés szerint a magyar cégek 48%-a napi szinten küzd a fizikai munkavállalók megbízhatatlanságával: sokan már az interjúra sem jönnek el,... Teljes cikk
Németországban összesen több mint 260 ezer betöltetlen álláshely várja a jelentkezőket a legkülönbözőbb ágazatokban – derül ki a Német... Teljes cikk
- Befagyott álláspiac: enyhülés vagy újabb jégkorszak vár ránk 2026-ban? 6 napja
- The HR profession suffers from success blindness 1 hete
- Ahol most mindenki embert keres: ez az iparág szívja fel a jövő munkaerejét 1 hete
- Külföldi egyetemek, kutatói karrier: új lehetőségeket mutattak be az Educatión 1 hete
- Ezek az állások tarolnak 2026-ban - itt a LinkedIn toplistája! 1 hete
- Ezek a számok sokat elárulnak a magyar munkahelyek jövőjéről 1 hete
- Czomba Sándor elárulta, hol nőtt a foglalkoztatás 1 hete
- Több tízezerrel kevesebben dolgoznak Magyarországon – a férfiaknál drámai a csökkenés 1 hete
- 14. havi fizetés és stabil élet: ezekre a magyar szakemberekre vadászik Ausztria 1 hete
- Képzelt állásinterjú egy bértranszparens országban - fikció, ami hamar valósággá válik 1 hete
- Felmérés: A HR-politikák megoldást jelenthetnek a tehetséghiányra 2 hete


A tudás törvényei: a megértés kulcsa