kapubanner for mobile

Százezrek bére késhet, az Államkincstár közölte, nem felelős

A kincstár 900 ezer állami alkalmazott fizetését utalja, amely rendszerátállások miatt akadozik, így sokan, akik egyébként is alacsony bérrel rendelkeznek nem kapják meg időben a fizetésüket, írja az Index. A Magyar Államkincstár pénteken közölte, nem ők a felelősek az esetleges csúszásokért.

Rendőrök, tanárok, tűzoltók, orvosok, ápolók és még sokan mások nem vagy csak akadozva jutnak a bérükhöz. A Magyar Államkincstár november 6. és 15. között átállt a KIR3 nevű bérszámfejtő rendszerről a KIRA-ra, az átállásban azonban vannak zökkenők.

Törvény szerint egyébként minden hónap 10-ig meg kell érkeznie a fizetésnek, legalábbis ennél későbbi időpont nem szerepelhet a közalkalmazott szerződésében.

Nem felelős a bérek esetleges csúszásáért, a kifizetéseket az intézmények indítják – közölte a kincstár pénteken az MTI-vel. Dancsó József, a MÁK elnöke az M1 aktuális csatornán pénteken este elmondta, hogy több intézmény már elutalta a béreket. A számfejtés az előírásoknak megfelelően a tárgyhónap utolsó munkanapján indult.

Dancsó József az M1-en elmondta: az a legszerencsésebb, ha a munkavállalók a munkáltatójuknál érdeklődnek arról, mikor érkezik a fizetésük. Kiemelte: ők azt látják, hogy pénteken már 89 tankerület indította el a kifizetéseket a tanárok számára, ők valószínűleg hétfőn fogják megkapni illetményüket. Hozzáfűzte: az intézmények zöme már december 2-án és 3-án is utalt.

Index/MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek