kapubanner for mobile

Szijjártó: versenyképes középvállalatokra van szükség

Szijjártó Péter szerint külföldön is versenyképes középvállalatokra van szükség a gazdaság növekedéséhez a nagyvállalatok magyarországi befektetései és a sikeresen működő, magyar irányítású nagyvállalatok mellett - írja az MTI.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a szerszámgyártó Spinto Hungária Kft. beruházását bejelentő sajtótájékoztatón bejelentette, hogy az 5,9 milliárd forintos miskolci befektetéssel 140 munkahely jön létre az új szerszámgyártó üzemben. Az új üzem csaknem 100 autóipari szakmunkás mellett 35 mérnöknek is állást biztosít és részt vesz a duális szakképzésben is - tette hozzá.

A miniszter kiemelte, hogy az új üzem termékei iránt már most jelentős kereslet mutatkozik, hiszen a szerszámgyártás az autóipar versenyképességét is meghatározza. A 3 hektáros terület lehetőséget nyújt az 5 ezer négyzetméteres - a német szerszámgyártás innovációs szintjén álló - gyártócsarnok bővítésére vagy új épület emelésére. Miskolc visszatért abba a pozícióba, hogy a magyar ipar fellegvára legyen, a borsodi megyeszékhely munkanélkülisége 5,5 százalékra esett vissza - hangsúlyozta.

Pócs János ügyvezető ismertette, hogy az első munkaszerződéseket már meg is kötötték, külföldön is elismert és sikeres szakemberek tértek vissza Magyarországra a beruházásnak köszönhetően. Az ügyvezető kiemelte a miskolci önkormányzat támogatását és azt, hogy a kormány kezdettől fogva a beruházás mellé állt és kiemelt projektté nyilvánította azt.

MTI
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek