Szociális érzéketlenségre vall a bértámogatás hiánya
Míg más országokban 70-80 százalékos munkabértámogatást kapnak a cégek, hogy ne kelljen utcára tenniük alkalmazottakat, Magyarországon ez nem működik. A kormány szociálisan teljesen érzéketlen - véli Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.
Az érdekképviseleti vezető a Klubrádióban beszélt minderről annak kapcsán, hogy egy felmérés eredményei szerint a kis- és középvállalkozások 10 százaléka biztosra veszi, hogy elbocsátásokra kényszerül, további 24 százalék nem tartja kizártnak.
A nagyobb vállalatoknál mintegy 10 százalékos elbocsátás van napirenden, a kicsiknél azonban ugyanez 46 százalék.
A kkv-k 8 százalékánál vélik úgy, hogy egy hónapnál tovább nem tudnak működni, 33 százalékuk pedig mindössze 2-3 hónapos túlélést prognosztizál, ha nem változik a járványhelyzet.
Bár erősen iparágfüggő a jövőkép, a vendéglátás és a turizmus egyértelműen padlóra került.
Ami pedig az állami támogatásokat illeti: míg más országokban 70-80 százalékos munkabértámogatást is kapnak a cégek, hogy működni tudjanak, és ne kelljen utcára tenniük az alkalmazottakat, Magyarországon ez nem működik.
Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint Orbán Viktor politikai okokból a fejébe vette, hogy itt ne legyen ilyen mértékű támogatás, tehát nincs is. A magyar kormány szociálisan teljesen érzéketlen.
Nehezíti a helyzetet, hogy a nyugdíjak is alacsonyak, de ugyanez igaz a kisgyermeket nevelő szülők támogatására is. Még azt sem sikerült elérni, hogy a járvány miatt otthon maradni kényszerülő szülőknek legalább az egyike kapjon tisztességes táppénzt - tette hozzá Kordás László.
Az álláskeresési támogatás továbbra is csak 3 hónapig jár, miközben manapság állást találni szinte lehetetlen, és ha mégis sikerül, akkor az átlagos álláskeresési idő több mint 12 hónap.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek