Sztrájkolhatnak az áruházi dolgozók
A kiskereskedelemben dolgozó árufeltöltők, pultosok, kasszások 15-20 százalékos béremelést akarnak idén elérni, és ezért akár összefogva, egységes sztrájkot is hirdethetnek, tudta meg a Magyar Idők szakszervezeti forrásokból.
A kiskereskedelmi forgalom bővülése, a nyereséges működés ellenére a bérekben nem jelentkezik ez a tendencia, sőt lemaradás mutatkozik a a versenyszférában jellemző fizetésekhez képest, hívta fel a lap figyelmét a problémára a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ).
Az áruházak fizikai dolgozói átlagosan 145 ezer forintot kerestek 2014-ben, ami ez 21 százalékkal alacsonyabb az iparban alkalmazott dolgozók 182 ezer forintos átlagánál és 13 százalékkal marad el a versenyszféra átlagosan 166 ezer forintos fizetéseitől.
Ezért az érdekképviselet a minimálbéren vagy szakmunkás bérminimumon foglalkoztatottak esetében 15-20 százalékos béremelést szeretne elérni, és ennek érdekében akár egységes sztrájkot is bevetnének, ha nem sikerül az áruházakkal egyességre jutni.
Mivel a kereskedelmi munkahelyek nem versenyképesek, egyre nagyobb problémát okoz, különösen a tapasztalt munkaerő hiánya.
Magyar Idők

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon