Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Testkamerákkal védi jegyvizsgálóit a MÁV

A támadások megelőzése érdekében augusztus 31-től kötelező lesz a testkamera használata a vasúti jegyvizsgálóknak a bántalmazásokban leginkább érintett budapesti elővárosi vasútvonalak kijelölt járatain - közölte a MÁV.

images

A közleményben kiemelték, a tapasztalatok szerint a jegyvizsgálók bántalmazásának megelőzésében nagyon hatékony eszköz a testkamera alkalmazása.

Emlékeztetnek arra, hogy eddig önkéntesen viselhették a kamerát a jegyvizsgálók. Most a Budapest-Esztergom, a Budapest-Pusztaszabolcs, a Budapest-Cegléd-Szolnok, a Budapest-Újszász-Szolnok, a Budapest-Göd-Vác-Szob, a Budapest-Veresegyház-Vác és a Budapest-Lajosmizse-Kecskemét vasútvonalakon teszik kötelezővé azt.

A közlemény szerint az utóbbi években a vasúttársaság intézkedéseinek köszönhetően csökkent a súlyos konfliktusok száma a vonatokon, 2018-ban 123, 2019-ben 70, idén pedig eddig 48 esetben bántalmaztak jegyvizsgálót szolgálatteljesítés közben.

A MÁV-Start az év végéig a már meglévő 108 mellé 66 darab új testkamerát szerez be, amelyek új helyszíneken, a Keleti pályaudvaron, Komáromban, Miskolcon, Sátoraljaújhelyen, Füzesabonyban, Záhonyban, Szegeden és Tapolcán is felvehetők lesznek.
  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Alig alszanak, mégis bírniuk kell: riasztó adatok a magyar dolgozók egészségéről

Friss, több mint 2800 magyar munkavállalót vizsgáló kutatás szerint a dolgozók jelentős része krónikus stresszel, alváshiánnyal és egészségtelen... Teljes cikk

Már minden régióban pályázhatnak a hazai kkv-k munkavédelmi eszközök beszerzésére

Szeptember 15-től már minden régióban pályázhatnak a kkv-k a munkabiztonságot erősítő eszközökre - jelentette be hétfői közleményében Czomba... Teljes cikk

1,1 millió elvesztett munkanap: láthatatlan betegség bénítja a magyar munkaerőt

Egyre több magyar munkavállalót érintenek a mentális betegségek, elsősorban szorongás és depresszió, ami évente több mint 1,1 millió... Teljes cikk