Tisztul a kép: vannak klasszikus és kormány mögé bújó szakszervezetek
Keresik a helyüket a mostanra egyértelműen magukat a kormányhoz közelinek valló vagy a klasszikus érdekvédelem mentén működő szakszervezetek a különböző konföderációkban, írja az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének közleménye.
Legutóbb három tagszervezet lépett be a hagyományos és harcos érdekvédelmet folytató Autonóm Szakszervezetek Szövetségébe, amely tagja a május elsején bejelentett alakuló gigaszervezetnek. A konföderáció vezetője szerint egyre tisztább a kép arról, melyik szervezetet lehet "megvenni", s melyik áll a tiszta, pártpolitikától mentes érdekvédelem mellé. Megkezdődtek az átigazolások.
Keresik a helyüket a kisebb szakszervezetek a hat érdekvédelmi konföderációban, hiszen mostanra letisztult, melyek szegődtek vállaltan vagy bújtatva a kormány mellé, s melyek maradtak meg a klasszikus, a szakszervezetektől elvárható politikamentes, harcos, mindenkori ellenzéki szerepben. A május elsején bejelentett nagy fúzióba készülő három szervezet - Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) - ez utóbbiak közé tartozik, s úgy tűnik, a hagyományos működési forma egyre szimpatikusabb a szervezett dolgozók körében. Legalábbis erre következtet Székely Tamás, az ASZSZ elnöke azok után, hogy az utóbbi 2-3 hétben három szakszervezet - Budapesti Közlekedési Szakszervezet, a Kőbányai Autóbusz Szakszervezet és legutóbb a Vasutasok Független Szakszervezete - is csatlakozott az általa vezetett konföderációhoz. Székely szerint egyre tisztábban körvonalazódik, hogy mely szervezeteket - pontosabban azok vezetőit - lehet beígért pénzekkel és különféle pozíciókkal a kormány oldalán álló, vagy oda törekvő konföderációkba csábítani, s melyek maradnak tisztán az érdekvédelem oldalán. Az utóbbi elvet képviselők közül jó néhányan átigazolnak, vagy tervezik az átállást az ASZSZ-hez. Ez azt is jelenti, hogy egyre erősebb a "mézesmadzag" nélkül, pártpolitikától távol, tisztán az érdekvédelem mentén működő szervezetek ereje.
Székely megerősítette, a legnépesebb és a legerősebb hazai érdekvédelem megalakulásának, a három nagy konföderáció fúziójának az előkészítése több területen is párhuzamosan folyik.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?