Tízszer annyi munkabaleset történik a kkv-éknál, mint a nagyvállalatoknál
Az egyre növekvő halálos balesetek száma a szakszervezetek hiányára is visszavezethető - írja a Népszava.
2011-ben mintegy 17 ezer munkabaleset történt, addig 2017-ben már több mint 23 ezer. Csaknem háromszor annyi munkahelyi baleset történik a kis- és középvállalkozásoknál (kkv), mint a nagyvállalatoknál. Halálos balesetek pedig tízszer olyan gyakran fordulnak elő ebben a szektorban, mint a 250 főnél nagyobb létszámú cégeknél - írja a lap.
A munkaerőhiány segíti a szakszervezeteket olyan értelemben, hogy a toborzási gondok miatt a munkáltatók kénytelenek tárgyalni a bérekről, de az még kérdéses, hogy megtudnak-e erősödni, mivel az elmúlt években a kormány megnyirbálta jogaikat. A közszférában bevezetett életpályamodellek miatt a szakszervezeti szervezettség kérdéses.
Kondor Norbert, a Vasutas Szakszervezet szakértője szerint azért van több munkabaleset a kisebb cégeknél, mert ott gyakorlatilag nincsenek szakszervezetek. Míg a nagyvállalatoknál erős az érdekvédelem és a kötelező foglakozás-egészségügyi ellátás keretében különböző szűréseket, diagnosztikai, egészségmegőrző programokat is biztosítanak dolgozóiknak, addig a kis cégeknél csak üzemorvosi vizsgálat van, az is inkább formális.
Népszava

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?