Több a nyugdíjas feketemunkás, mint gondolnánk
„Nem szeretem a trükközést. Nem ebben nőttem fel. Volt, hogy fel kellett emelni a hangom, amikor csúszott a fizetésem, többször előfordult, hogy nem fizettek ki” - mondta a HR Portálnak nyugdíjasként szerzett munkatapasztalatairól Dusák Dezső. A feketén foglalkoztatók nem lesznek hirtelen jobbak, amikor nyugdíjast alkalmaznak. De legalább vannak érzelmeik: fájó érzés eltemetni az idős kollégát, akit zsebbe fizettek, de aztán jöhet az újabb nyugdíjas, mert megbízható volt és nem akart többet keresni - ellenben a fiatalabbakkal. Azzal sem törődnek, hogy az idősek jobban a szívükre veszik, ha kihasználják őket a munkáltatók.
Kis köpködős
Nyugdíjas szakácsoknak hirdet, valójában szakképzettség nélküli nyugdíjasokat keres egy Budapest külvárosi köpködős. A nyugdíjhoz közel járó üzletvezető asszony nem kertelt a telefonban: „Hétvégén zsebbe fizetek”. Az órabér ezer forint, állítása szerint ezért még a főzni se kell tudni. Az elvárásnak megfelelő nyugdíjasnak szerinte nem lesz pörgős a meló: húst, gombát, sajtot kell rántani, frissen sülteket készít köretnek valóval és ő tálal napi 4-5 órában. Persze, semmire nem vehet mérget, aki beáll hozzá.
„Mind a négy sofőröm nyugdíjas”
„4 órát minimálbér szerint fizetek, a többit kápéban, zsebbe” - mondta a lapunkat tájékoztató nyugdíjasnak egy Budapest körzetében fuvarozó cég vezetője. A vállalkozó szomorúan megjegyzi: „Nemrég volt a temetése a nyugdíjas kollégánknak. Több mint tíz év után keresek sofőrt a helyére”. Kiderült, hogy van nap, amikor addig kell dolgozni, amíg munka van, mert máskor napokig nincs. A csúcsidőszakban nyomni kell, nincs mese, tehát akkor nem nyugdíjasnak való a megterhelés.
„Mind a négy sofőröm nyugdíjas” - mondta a telefonban. Miért éri meg a kisvállalkozónak, hogy minden sofőrje nyugdíjas? Erre azt válaszolta: hosszú évekre akar olyan munkaerőt, akinek nem kenyérre kell a pénz, mert nyugdíja van. A nyugdíjasainak elegendő a 100 ezer forintos havi átlagfizetés. Nem akarnak többet keresni, ellenben a fiatalabbakkal, akik pár hónap múlva meglépnek tőle magasabb fizetésért.
Egy tiszta kertész
Tavasztól őszig kínál betanított munkát egy Vas megyei kertészet, napi 8 órában alkalmi munkavállalói könyvvel - állította a középkorú férfi tulajdonos. Heti 25 ezer törvényesen csorog a nyugdíj mellé. A március és szeptember közötti könnyűnek mondott fizikai munka valószínűleg egy jó fizikai állapotban lévő nyugdíjasoknak is épp elég lesz. Ez az üzlet tisztának tűnt.
Lépnek a budapesti nyugdíjasok
A Nyugdíjasok Budapesti Szövetsége kezdeményezte, hogy segíti munkához juttatni a dolgozni akaró fővárosi nyugdíjasokat. Az elnök, Véghné Reményi Mária elmondta, hogy elsősorban könnyű fizikai, szakmunka és kvalifikált munka jöhet szóba.
„Több száz nyugdíjas vár munkára Budapesten” - válaszolta. Hozzátette, hogy a program körülbelül egy éve indult, még a kezdeti szakaszában tart. Egyelőre még csak négy nyugdíjas dolgozik, számlákat szortíroznak a Xeroxnál alkalmi munkavállalóként napi 4-6 órában.
„Jól érzik magukat, elégedettek a munkával és a körülményekkel. A munkáltató is elégedett a nyugdíjasokkal, mert megbízhatóak. Jobban megbecsülik a munkát, mint a diákok” - tette hozzá Véghné Reményi Mária. Elmondta, hogy jelenleg több munkáltatóval tárgyalnak az együttműködésről.
Megtudtuk tőle, hogy elsősorban a tagszervezeteiknél mérik fel a dolgozni akaró nyugdíjasokat, megkérdezik, mik az igényeik, milyen a szakmai előéletük, végzettségük. Tájékoztatást adnak az idős embereknek speciális élethelyzetük, egészségmegőrzésük alapján javasolható legális munkavállalási lehetőségekről és a feltételekről.
„Nem hagyjuk kizsigerelni őket, a munkavállaló nyugdíjasok érdekeit is védjük, képviseljük”- hangsúlyozta Véghné Reményi Mária, a közhasznú civil szervezet elnöke.
A Nyugdíjasok Országos Szövetségétől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a budapesti nyugdíjasok szövetségének kezdeményezését szeretnék országos szintre emelni. Erre nagy szükség van vidéken is.
Szabolcsban sok nyugdíjas kénytelen napszámba járni, hogy kiegészítse alacsony nyugdíját. Fehérgyarmat környékén például nincs más lehetőségük a nyugdíjasoknak és a fiatalabbaknak sem - mondta Román Demeterné, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetségek képviseletében.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A nyugdíjigénylés időpontjának megválasztása idén különösen nagy jelentőséggel bír: a 2026-ban emelkedő valorizációs szorzók növelhetik az... Teljes cikk
Rekordszintű különbségek rajzolódnak ki a magyar nyugdíjak között: miközben a többség 220 ezer forintnál kevesebből él, már több tucatnyian... Teljes cikk
A nyugdíjak emelése ma Magyarországon szinte kizárólag az inflációt követi, így az idősek ugyan papíron nem veszítenek a jövedelmük... Teljes cikk
- A gazdaságilag inaktívak aránya a 15–74 éves népességből - grafikon 3 napja
- Amit az egyetem után senki nem mond el – álláskeresés a gyakorlatban 1 hete
- Nyugdíj melletti munka 1 hete
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 2 hete
- A dolgozók hangja süket fülekre talál? – elmaradt a párbeszéd a pártok és a szakszervezet között 2 hete
- Workation: a fiatalok már nem akarnak választani a munka és a nyaralás közt 2 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- A teljesítményértékelések 98%-a kudarc? Amit a HR-esek sem mernek kimondani 3 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 3 hete
- A súlyosan korlátozott dolgozók foglalkozásai a korlátozottság területe szerint - grafikon 3 hete
- Már nem a márkanév dönt: így választ munkahelyet a Z generáció 3 hete


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?