Több ezer nyugdíjas vállal munkát
Az elmúlt nyolc hónapban több mint 140 nyugdíjas szövetkezetet jegyeztek be, és 15-20 ezren álltak munkába ilyen formában. Egyelőre a fővárosban, a nagyobb városokban és a megyeszékhelyeken népszerűek a nyugdíjas szövetkezetek - írja a Magyar Idők.
Főleg a kkv szektor alkalmaz nyugdíjasokat, de a multiknál is egyre nagyobb az érdeklődés. Dolgos Attila, a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetségének (Közész) elnökségi tagja a lapnak azt nyilatkozta a következő hónapoktól azt várják, hogy még több nyugdíjas vállaljon ilyen formában munkát. Elmondta az idősek negyven százaléka a fővárosban kapott állást, a kisebb körzetekben még nem terjedt el a foglalkoztatási forma.
A Közész elnökségi tagja szerint a multiknál azért kisebb mértékű az érdeklődés, mert a szövetkezeti rendszer kiépítése a nagyobb vállalatoknál időigényes folyamat.
Dolgos szerint vannak, akik 3-4 órában hetente néhányszor dolgoznak, de olyanok is, akik 8 órára álltak vissza a munka világába. Általában ugyanabban a munkakörben helyezkednek el, mint amiből nyugdíjba mentek. Sokan adminisztratív vagy könnyű fizikai munkát vállalnak.
Az idős munkavállalók általában többet keresnek, mint a minimálbér vagy a garantált bérminimum. A nyugati országrészben és a fővárosban magasabbak a keresetek, míg keleten alacsonyak.
Ősztől szeretnék az állami szférára is kiterjeszteni a szövetkezeti munkavégzés lehetőségét, hogy a tanárok, ápolók is újra munkába állhassanak.
Magyar Idők

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Izsó Balázs munkaerő-kölcsönző szakértő a Prohuman operatív igazgatója.
Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon