Több mint 106 ezer diák kap ingyenes tanszercsomagot
Több mint százezer tanszercsomagot osztanak ki a rászoruló iskolás gyerekeknek tanévkezdésig országszerte - mondta az emberi erőforrások minisztere.
Kásler Miklós tájékoztatása szerint a Klebelsberg Központ 60 tankerületi központ közreműködésével 2062 iskolában oszt szét tanszercsomagokat, ezek közül 1639 állami fenntartású.
A 2020-2021-es tanévben ingyenes csomagra jogosult minden halmozottan hátrányos, illetve hátrányos helyzetű 1-8. évfolyamos tanuló függetlenül iskolája fenntartójától.
A csomagokban az órai munkához szükséges eszközök vannak, így például az elsős kisdiákok kapnak füzeteket, írólapot, vízfestéket, zsírkrétát és külön tisztasági csomagot is. A 2-4. évfolyamos diákok számára összeállított ingyenes csomag tartalmaz írószereket, füzeteket, írólapot, műszaki rajzlapot, vonalzót, mappát, ragasztót, vízfestéket, ecsetet és barkácsollót. Az 5-8. évfolyamos diákok körző, vonalzót és szögmérőt is kapnak.
A tanszercsomagokat a többségében fogyatékossággal élő, megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató Kézmű Közhasznú Nonprofit Kft. készítette.
A tanszerosztás hároméves támogatási kerete 2020-tól 2022-ig összesen 2 milliárd 907 millió forint - közölte a miniszter.
Tavaly tanévkezdéskor mintegy 30 ezer ingyenes tanszercsomagot osztottak ki, ez idén több mint a háromszorosára, 106 ezerre növekedett.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk
A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk
Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk
- Cafeteria-kutatás: a dolgozók harmada már lakhatási támogatást kérne 2 hete
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 3 hete
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 3 hete
- Ekkor indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza 4 hete
- Ekkora hitelt kaphatunk egy vagy két minimálbéres jövedelemmel 1 hónapja
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja
- Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken 1 hónapja
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 1 hónapja
- Márciustól vehető igénybe a minimálbéren foglalkoztatottak után járó kompenzációs támogatás 1 hónapja
- Forradalmi kísérlet Európában: alapjövedelmet kap 2000 dolgozó – állami szinten 2 hónapja
- Több milliárdos támogatás nyílik meg: új program indul a fogyatékossággal élőknek 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?