kapubanner for mobile

Tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma

Augusztusban 492 ezer álláskeresőt tartottak nyilván Magyarországon, amely az előző hónaphoz képest 1,1, az előző év azonos időszakához képest pedig 6,6 százalékos csökkenést jelent - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján közölt legfrissebb munkaerő-piaci adatokból.

Továbbra is félmillió alatt van a nyilvántartott álláskeresők száma, az újonnan bejelentett álláshelyeknek pedig közel kétharmada volt támogatott - ezek többsége közmunka.

A legtöbb álláskereső Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, e két megye a teljes állomány 21,7 százalékát adta.

Augusztusban 223 500 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, több mint egyötödük álláskeresési ellátást, a többség pedig szociális jellegű támogatást kapott. Az álláskeresési járadékban részesülők száma újabb negatív rekordot döntött, az idei átlagos számuk az előző azonos időszakához képest 25 százalékkal alacsonyabb.

A nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 11,1 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 7,4 százalékos értéket mutatott. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti 15-74 éves munkanélküliek száma a 2013. május-júliusi gördülő negyedévben 445,8 ezret tett ki, amely 10,1 százalékos munkanélküliségi rátának felelt meg.

A közel 492 ezer álláskeresőből 67 500 volt pályakezdő; számuk mind az előző hónaphoz, mind pedig az előző év azonos időszakához képest 0,9 százalékkal emelkedett.

Az összes álláskereső harmada - mintegy 162 ezer ember - több mint egy éve volt nyilvántartásban, számuk júliushoz képest 1,1 százalékkal csökkent, 2012 augusztusához viszonyítva azonban jelentősen, 9,7 százalékkal emelkedett.

Augusztusban a foglalkoztatók összesen 37 500 üres álláshelyet jelentettek be, amely az előző év azonos hónapjához viszonyítva emelkedett. A legtöbb új munkaerőigény Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett, e két területi egység esetében megjelenő álláslehetőségek a teljes kínálat 21,5 százalékát tették ki.

Augusztusban összesen 83 200 helyre vártak munkaerőt, amelyből a zárónapon 44 400 állás maradt üres, betöltetlen.

Az újonnan bejelentett munkaerőigények 63,8 százaléka támogatott álláshely volt, ezek többsége közmunka. Míg Baranya, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok megyében tíz állásból nyolc támogatott álláshely volt, addig Győr-Moson-Sopron és Vas megyében csupán kettő, emellett a fővárosban, Zala és Komárom-Esztergom megyében is a nem támogatott állások domináltak - írja az NMH.

Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 23 900 volt, amely az előző év azonos hónapjához képest 36,2 százalékos növekedés. Az augusztusban bejelentett 13 600 nem támogatott munkaerőigény az előző év augusztusához viszonyítva jelentős, 26,8 százalékos növekedés. Ezer feletti ilyen jellegű munkaerőt Budapesten, Győr-Moson-Sopron, Vas és Békés megyében igényelték a foglalkoztatók.

A nem támogatott munkaerőigények többsége a feldolgozóipar és a kereskedelem nemzetgazdasági ágból érkezett augusztusban.
Augusztusban 11 cég 987 munkavállalót érintő létszámcsökkentési bejelentését tett az illetékes munkaügyi kirendeltségen. Az elmúlt hónaphoz hasonlítva 211-gyel, 2012. augusztushoz viszonyítva pedig 277-tel nőtt a csoportos létszámcsökkentéssel elbocsátottak száma.

Az előző hónapban a létszámleépítés hét megyét érintett; a bejelentések ágak szerinti megoszlását tekintve a tárgyhónapban a legtöbb munkavállalót továbbra is a feldolgozóiparból készültek elbocsátani a cégek.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek