kapubanner for mobile

Továbbra is napirenden van a szocho csökkentése

A kormány szükség esetén készen áll a bértámogatások és az adómentességek meghosszabbítására, a korábbi bérmegállapodásban rögzített feltételek teljesülése esetén pedig újabb 4 százalékponttal mérséklődhet a szociális hozzájárulási adó - mondta Tállai András államtitkár.

A közterhek csökkentése a válság ellenére is folytatódik, Magyarország így a következő években is a legnagyobb adócsökkentők egyikre lehet - mondta a növekedés.hu-n megjelent interjúban a Pénzügyminisztérium (PM) parlamenti államtitkára.

Tállai András közölte, hogy a kormány készen áll a bértámogatások és az adómentességek meghosszabbítására, ha a járvány alakulása indokolttá teszi.

A bérmegállapodásban rögzített feltételek teljesülésével a szociális hozzájárulási adó újabb 4 százalékponttal mérséklődhet, a munkabér adóterheinek csökkenése azután is folytatódhat, hogy összesített mértékük 53,1 százalékról 43,2 százalékra csökkent 2010 óta - tette hozzá.

A kormány eddig 1014 milliárd forintot költött járványügyi védekezésre, több mint 3700 milliárd forintot gazdaságvédelemre, és visszaállítja a 13. havi nyugdíjat. Mindezt annak ellenére, hogy több elemző szerint a mostani visszaesés világszerte jelentősebb, mint amit az 1929-es válság okozott - mondta az államtitkár.

A gazdaságot most még lefojtják a kényszerűségből elrendelt korlátozások, de ezeket gyors helyreállás követheti. A kormány addig is a lehető leggyorsabban reagál a gazdasági élet legapróbb változásaira, és ha kell, hétről hétre hoz új intézkedéseket.

A gyors intézkedések egyik alapja, hogy az adóhatóság olyan adatállománnyal rendelkezik, amelyehez hasonló a régió egyetlen államában sincs, a döntéshozók ezért gyorsan és pontosan követhetik a gazdasági folyamatokat.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek