kapubanner for mobile

Túl a 300 ezren: munkahelyi érzékenyítéssel a hátrányos helyzetű dolgozók felzárkóztatásáért

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Munkaerőpiacon Maradás Egyesület legfontosabb célja, hogy minél több munkáltató váljon a segítségükkel nyitottá a hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatására. A szervezet küldetéséről, a több ezer állást szerző ügyfélről és az önkéntesség fontosságáról Baradits-Szabó Veronika mesélt a HRportal.hu-nak.

A szervezetet még 2007-ben hozták létre, olyan társadalmilag felelős munkatársakkal, akik több mint két évtizede tevékenykedtek a munkaerő-kölcsönzés, közvetítés és felnőttképzés területén, kiemelve a hátrányos helyzetű, illetve megváltozott munkaképességű munkavállalókat. Fontos céljuk, hogy minél több munkáltató váljon a segítségükkel nyitottá ezen emberek foglalkoztatására, mely elsősorban társadalmi megítélésüket javíthatja és költséghatékonysági szempontból is előnyös lehet.



Társadalmilag felelős munkatársak

2015-től országosan egy hazai forrású projekt keretében illetve 2017-től egy Európai Unió által finanszírozott program keretében 47500 ügyfélnek tartottunk munkaerőpiaci tanácsadást. Túl vagyunk 300 ezer tanácsadáson, mára közel 7600 ügyfelünknek segítettünk elhelyezkedni” - kezdi a Baradits-Szabó Veronika, a Munkaerőpiacon Maradás Egyesület (MPME) elnöke, amikor arra kérjük, értékelje az elmúlt néhány év munkáját.

Hozzáteszi, különböző szolgáltatások alkalmazásával 3000 munkáltatót érzékenyítettek hátrányos helyzetű, illetve megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatása céljából.

Önkéntesség és gyakornoki program

Országosan több mint 2500 munkáltatóval van kapcsolatuk munkahelyi érzékenyítés és munkaerő-közvetítés kapcsán. Az ország összes megyéjében az elmúlt 3 évben több mint 45 irodát működtettek. A szolgáltatásaikat minden álláskereső számára térítésmentesen biztosítják.

Az önkéntes foglalkoztatásra támaszkodva 2014-ben elindítottunk a középiskolások számára egy alapvető álláskeresési technikákról szól rendhagyó osztályfőnöki órát. Eddig több mint ezer diák részesült ebben a szolgáltatásban. Ezenkívül együttműködünk a Debreceni Egyetem gyakornoki programjával is” - teszi hozzá Baradits-Szabó Veronika.

Az elnök szerint a cégek többek között azért választják őket, mert így a cégek is jobb társadalmi megítélésben részesülnek, de az is fontos szempont, hogy így csökken náluk a munkaerőhiány.


Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek