Túlfizetett informatikusok - mit sem ér a közgáz diploma?
Sokszor hallani, hogy a diplomás pályakezdők sokat kérnek, túlzott igényekkel rendelkeznek. A GVI kiderítette, hogy mekkora az esély az elhelyezkedésre és hogy kezdőként mekkora fizetésre lehet számítani...
A mintában szereplő foglalkoztatottak átlagos száma 123 fő, 25 diplomás és 1,5 diplomás pályakezdő jut egy cégre, vagyis a foglalkoztatott összes felsőfokú végzettségű alkalmazott közül minden tizenhatodik pályakezdő. A felmérésben résztvevő cégek több, mint negyede (26 százaléka) jelezte, hogy foglalkoztat diplomás pályakezdőt.
A válaszadó cégek kétharmada nem tervez létszámváltozást a közeljövőben, összességében azonban a foglalkoztatottak száma a várakozások szerint enyhén növekedni fog idén, mivel a cégek közel negyede jelezte létszámbővítési szándékát. Átlag feletti a tervezett létszámnövelés a 100 főnél nagyobb (32 százalék), a külföldi tulajdonban levő (35 százalék), a budapesti székhelyű (28 százalék), gazdasági szolgáltatás és ingatlan szektorban működő (30 százalék) cégeknél.
2008-ban várhatóan a vállalatok 17 százalékánál növekszik a diplomások és 16 százalékánál a diplomás pályakezdők létszáma. A legnagyobb arányban a pénzügyi szektorban keresik a fiatalokat, az ide tartozó vállalatok több mint egyharmada jelezte pályakezdő diplomások jövőbeli felvételét. A gazdasági végzettségű friss diplomások elhelyezkedési esélyei valamivel romlanak a tavalyi évhez képest, de még mindig stabil a kereslet irántuk. Több cég tervez felvenni diplomásokat és diplomás pályakezdőket, mint amennyi az elbocsátáson gondolkodik.
A felmérés szerint a foglalkoztatott diplomás pályakezdőket bizonyos szektorokba tartozó és a Közép-Magyarországi régióban lévő cégek az átlagosnál nagyobb eséllyel foglalkoztatnak. Ilyen többek között a turizmus és a pénzügyi szolgáltatások területe is. A többségében külföldi tulajdonú vállalatok ráadásul majdnem 23 százalékponttal nagyobb valószínűséggel foglalkoztatnak friss diplomást, mint a Magyar többségi tulajdonú vállalatok.
Ha már van munka...
A bruttó béreket illetően jelentősek a különbségek a szakmák között. A műszaki végzettséget követelő pozíciókban akár 20 ezer forinttal magasabb bért is kaphatnak a pályakezdők, mint gazdasági területen. Ezen belül az informatikusok akár 56 ezer forinttal is többet keresnek, mint egy átlagos pályakezdő, így érdemes elgondolkodni szakmaválasztáskor.
Két év munkaviszony után átlagosan 45 ezer forint emelkedésre lehet számítani a béreket illetően, ami 22 százalékot jelent, bár ez csak az átlag, ettől lehet lényegesen kevesebb, de lényegesen több is. A pályakezdők negyede például legfeljebb 35 ezer forint átlagos növekedésre számíthat, 10 százalék viszont akár 75 ezer forintra is.
A foglalkozások szerinti bérkülönbségek részben azt is kifejezik, hogy a pályakezdő a munkájával mennyi hozzáadott értéket állít elő, de arra is utal, hogy az adott területen a szakemberekből hiány vagy kereslet van.
Egy átlagos diplomás pályakezdő munkába álláskor nagyjából 203 ezer forint bruttó kezdőbérre számíthat. A szórás azonban elég nagy, 64 ezer forint, ami azt jelenti, hogy jelentős bérkülönbségek vannak a diplomások bérezésében. A pályakezdők negyede 150 ezer forintra, másik negyede azonban akár 250 ezer forint bruttó bérre is számíthat.
A műszaki végzettséget igénylő munkakörökben átlagosan 20 ezer forinttal nagyobb a bruttó munkabér a kezdők esetén, mint a gazdasági és jogi végzettségűeknél. Így a legjobban fizetett három munkakör műszaki végzettséget igényel, az informatikusok bruttó 258 ezer, a villamosmérnökök 230 ezer, a vegyészmérnökök bruttó 229 ezer forint kezdőbérre számíthatnak.
A régiós elemzés elég nagy eltéréseket mutat, szinte minden szakmában lényegesen alacsonyabb bruttó bérre számíthatnak a pályakezdő fiatalok, mint Közép-Magyarországon. A friss diplomások átlagbére ezen a területen a legmagasabb. Ehhez képest a többi régió átlagfizetése a következőképp alakul a friss diplomások körében:
Jól látszik, hogy mennyire meghatározza a fiatalok jövőjét a gimnáziumban hozott döntés. Ha jó szakmát választanak, és hajlandóak a fővárosba költözni, akár kiemelkedő karriert is csinálhatnak. Erre vidéken már lényegesen kevesebb az esély, arról nem is beszélve, ha valaki mondjuk közgazdászként diplomázott, akikből már így is "Dunát lehetne rekeszteni"...
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- 14. havi fizetés és stabil élet: ezekre a magyar szakemberekre vadászik Ausztria 3 hónapja
- Észrevétlen fordulat: az AI ismét munkát ad a pályakezdőknek 4 hónapja
- Rekordmélyponton a kezdő fizetések: már a top cégek sem adnak többet a fiataloknak 5 hónapja
- Milliomos IT-szakmák: ezekért a munkakörökért fizetnek csillagászati összegeket 5 hónapja
- Világszintű pályakezdőválság: miért a Z generáció lép be a legnehezebb a munkaerőpiacra? 5 hónapja
- "Állás-apokalipszis" - nehéz helyzetben a frissdiplomások 6 hónapja
- Meglepő eredmény: a magyar pedagógusok az átlagnál elégedettebbek 7 hónapja
- Akcióban tanulnak be az újonc rendőrök 8 hónapja
- Előbb lesz munkahelye a bölcsésznek, mint az informatikusnak – mit hoz az új jövő? 8 hónapja
- Itt vannak a számok, ennyit keresnek a kezdő informatikusok 9 hónapja
- Mely cégek a legvonzóbbak a fiatalok számára? 9 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?