Oktatás világnapja: új szintre emeli a fiatalok képzését a MOL
Az oktatás január 24-i világnapja alkalmából a MOL hangsúlyozza elkötelezettségét az oktatás, a szakemberképzés és a fiatalok támogatása iránt. A vállalat 2017 óta vesz részt az egyetemi duális képzésben, amely keretében eddig 70 vegyész-, gépész- és olajmérnök mesterhallgató szerzett diplomát. A program sikerességét bizonyítja, hogy a végzett hallgatók 80%-a továbbra is a MOL-csoportnál dolgozik - olvasható a vállalat sajtóközleményében.
A MOL 2017 óta aktívan részt vesz az egyetemi duális képzésben, eddig 70 mesterhallgató fejezte be tanulmányait a MOL-nál és leányvállalatainál.
- Jelenleg közel 200 diák tanul duális képzésben a MOL Magyarország telephelyein, évente 60 fő zárja tanulmányait,
és ez a szám a következő években két és félszeresére fog nőni.
- A MOL több mint 15 000 fiatalhoz jutott el 2024-ben pályaorientációs rendezvények, nyílt napok és szakmai események során.
- Nemzetközi szinten 16 országban 4600 résztvevőt értek el belső képzéseik 2024-ben, 190 különböző programmal.
- Az oktatás és a fiatalok támogatása stratégiai cél, amely a MOL hosszú távú fejlődésének és innovációjának alapja.
Az egyetemi duális képzési program sikeressége mellett a vállalat az elmúlt években jelentősen kibővítette tevékenységét a középfokú és felsőoktatás terén is. A vegyész-, gépész- és olajmérnök mesterhallgatók mellett informatika és villamosmérnöki képzésben tanulók számára is kínálnak tanulási lehetőséget, ipari tapasztalatot. A megtartási arány továbbra is kiváló, 84%-os ezen a képzési szinten.
„Az oktatás a jövőnk kulcsa, a tehetséges fiatalok támogatása pedig alapvető a hosszú távú sikerünk szempontjából. A MOL Magyarország célja, hogy ne csupán munkahelyet, hanem fejlődési lehetőséget is biztosítson a fiatal generációk számára. Azáltal, hogy befektetünk az oktatásba, nemcsak a saját szakember-utánpótlásunkat biztosítjuk, hanem hozzájárulunk a társadalom fejlődéséhez és az iparág innovációjához is. Stratégiai célunk, hogy a szakképzett utánpótlási igényünk egy jelentős részét a duális képzésből kikerülő tanulókból töltsük fel” – mondta Bán Zoltán, a MOL Magyarország HR igazgatója.
A vállalatnál több mint 120 kolléga adja át szaktudását az egyetemistáknak és középiskolásoknak a partner egyetemek és középiskolák képzése során. Egy kisebb hányaduk teljes munkaidős állásban, döntő többségük viszont a meglévő munkaköre mellett, szakmai elhivatottságból és a fiatalok képzése iránti elkötelezettségből teszi ezt.
A vállalat szoros együttműködésben dolgozik többek között a Pannon Egyetemmel, a Miskolci Egyetemmel, a Debreceni Egyetemmel, a Budapesti Corvinus Egyetemmel és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel.
Az oktatás világnapja alkalmat ad arra, hogy kiemeljük: a fiatalokba történő befektetés nem csupán a jelenlegi generációk, hanem a jövő sikerének záloga.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk
A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk
Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk
- Ez alapján választanak szakmát a magyar fiatalok 6 napja
- Az AI nem csak eszköz, hanem tudatos stratégia 2 hete
- Felmérés: a dolgozók szerint az AI több kárt okoz, mint hasznot 2 hete
- Reflektorfénybe kerülnek a képzők: új szakmai díjat indít a HR Portal 3 hete
- Felvételi rekord 2026: ezt a 10 szakot rohamozzák a legtöbben 3 hete
- Nyelvoktatás, te drága!? 4 hete
- AI eszközök a vállalati nyelvtanulásban: versenytársak vagy szövetségesek? 1 hónapja
- Ennél a cégnél a HR-es, a jogász és a pénzügyes is AI-fejlesztő - ez a jövő? 1 hónapja
- Durvább, mint hittük: ennyit keres valójában egy magyar rendőr 2026-ban 1 hónapja
- Ha magaddal nem vagy tisztában, minek irányítanál másokat? Önismeret és a vezetői szerep 1 hónapja
- AI-ban sereghajtók lettünk? A régió legalacsonyabb képzési aránya Magyarországé 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?