kapubanner for mobile

Új verzió: különleges kedvezményeket kap Erzsébet

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az Erzsébet-utalványról szóló törvény módosítását a múlt pénteken György István, a főváros főpolgármester-helyettese, a Fidesz országgyűlési képviselője terjesztette elő a több gazdasági jogszabály megváltoztatását célzó salátatörvényében - írja a Népszabadság.

images

A javaslat célja a hivatalos indoklás szerint az, hogy hangsúlyozza, "az Erzsébet-utalvány forgalmazásából származó bevételek kizárólag az Erzsébet-program keretében használhatóak fel". "Pontosítják" az Erzsébet-utalvány fogalmát, és megengedik a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnak (MNÜA), hogy bárkivel szerződést köthessen. A törvény jelenlegi formája szerint az állami utalványt ételvásárlásra, illetve szociális célú vásárlásra lehetett felhasználni.

Az új verzió ezt kiegészíti: az egyik pont szerint az utalvány gyermektámogatásként is használható lesz, vagyis a felhasználók jogosultak lesznek "a gyermekek neveléséhez, gondozásához szükséges" termékek megvásárlására vagy szolgáltatások igénybevételére. Ezt a bővítést a részletes indoklásban is megemlítik, ám azt már nem, amely szerint az utalvány minden adómentes vagy kedvezményes cafeteriajuttatás kifizetésére is felhasználható lesz, vagyis akár üdülési támogatásként vagy iskolakezdési támogatásként is adható és elfogadható lesz, de akár kulturális utalványként is működhetne majd, ha az adótörvény így változna - olvasható a Népszabadságban.

A lap szerint ez a változás lehetővé teszi, hogy a teljes piacot államosítsák, illetve a felhasználók nagy részét tereljék át az Erzsébet-rendszerre. A hivatalos indoka az Erzsébet különleges kedvezményeinek az, hogy így az állami alapítványnál csapódik le a csekkes rendszer haszna, amelyből az szociális és üdültetési programokat képes finanszírozni. A Magyar Nemzeti Üdültetési Alapítvány számára ennek garantálására írták elő, hogy csak saját tulajdonú cégét bízhatja meg munkákkal, illetve civil szervezetekkel, nonprofit alapítványokkal működhet együtt. A nagyobb garanciákra hivatkozva most viszont már lehetővé teszik az alapítványnak a külső cégek megbízását is.

Népszabadság
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek