Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól
A laptopok mellett háttértartalmakat és kiegészítő tudást is biztosítanak a gyerekeknek.
Újabb, csaknem kétszázezer notebookot oszt ki a kormány az általános és középiskolákban, így összesen már mintegy 450 ezer diák tanulhat a költségvetési forrásból beszerzett, korszerű eszközökön - mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.
A korszerű, érintőképernyős Dell, Asus, HP és Lenovo márkájú gépekre hároméves garancia is jár - jegyezte meg. Az államtitkár szavai szerint az "okoseszközök világában" különösen fontos, hogy segítséget nyújtsanak tanároknak abban, hogy minél hatékonyabban tudják képezni a gyerekeket, és kevesebb időt kelljen az adminisztrációra fordítaniuk. A digitális eszközökön elérhető interaktív feladatok, hanganyagok, képek, filmrészletek, zenék jobban lekötik a gyerekek figyelmét, és segítenek elmélyíteni a tudást - tette hozzá.
"Magyarország legnagyobb léptékű oktatásfejlesztési időszakában vagyunk" - jelentette ki Rétvári Bence, aki felidézte azt is, hogy az elmúlt években 1400 milliárd forintból 5680 óvoda- és iskolafejlesztést valósított meg a kormány. Elmondta továbbá, hogy januártól 32,2 százalékos pedagógus béremelés indult el Magyarországon, ami jövőre várhatóan további 21 százalékos emeléssel folytatódik, négy év alatt pedig összesen 93,5 százalékkal növeli a kormány a tanárok, tanítók, óvodapedagógusok fizetését.
A szolgáltató állam gyakorlatának megvalósításába illeszkedik a tanulói laptopok kiosztása is - szögezte le.. Balatoni Katalin, a BM köznevelési helyettes államtitkára úgy fogalmazott, nagy kihívás előtt áll az oktatási rendszer, mert "az egész világot súlyként nyomja a feladat, hogy a digitalizációt hogyan tudják megvalósítani." Felidézte, a 2022-ben indított program keretében első körben 120 ezer eszközt osztottak ki tanároknak és diákoknak, tavaly további 140 ezret, a mai nappal pedig 193 ezer eszköz "indul útjára." "A projekt célja, hogy a köznevelésben biztosítsuk a digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférést" - húzta alá Balatoni Katalin, megjegyezve: több mint 3 ezer feladatellátási helyre juttatják el a laptopokat, nemcsak állami, hanem egyházi, magán- és nemzetiségi önkormányzati fenntartású intézményekbe is.
A helyettes államtitkár rámutatott: a laptopok mellett háttértartalmakat és kiegészítő tudást is biztosítanak a gyerekeknek ahhoz, hogy "felelősségteljesen és tudatosan tanulják meg használni" a digitális eszközöket. Mint mondta, az elmúlt években több mint 200 okostankönyvet fejlesztettek, a nemzeti köznevelési portálon pedig 200 ezer tartalmat tettek elérhetővé. Kialakítottak továbbá 180 okostantermet is, 2020-tól pedig bevezették a digitális kultúra tantárgyat a harmadik évfolyamon. Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ (KK) elnöke sikertörténetnek nevezte a 200 milliárd forintból megvalósított projektet, amelynek keretében a legkisebb települések diákjaihoz is eljuttatják a laptopokat. Megjegyezte: a tanulók az iskolákban "névre szóló" gépeket használhatnak, amelyekbe jegyzetelhetnek, saját tartalmakat tölthetnek le rájuk.
Az iskolában azok a gyerekek is megkapják a gépeket, akiknek a szülei nem veszik át az eszközt - tette hozzá. A KK elnöke fontosnak nevezte, hogy a diákok használják is a kiosztott gépeket, nem csak az órán, de iskolán kívül is. Hajnal Gabriella jelezte: ősszel újabb notebook csomagot osztanak ki és elindult tízezer interaktív panel közbeszerzése is. Mindemellett folyamatosan zajlik a Kréta rendszerben a digitális kollaborációs tér fejlesztése is. Ezen a felületen lehet feladatokat kiosztani, visszaküldeni, javítani, értékelni, kommunikálni - magyarázta.
MTI
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
Új szakokkal megjelent a Felsőoktatási felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése a felvi.hu-n - tudatta az Oktatási Hivatal pénteken a honlapján. Teljes cikk
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 2 hete
- A nappali rendszerű általános iskolai oktatásban tanulók létszáma évfolyamonként 3 hete
- Vádat emeltek a pedagógusra támadó diák ellen 1 hónapja
- Fontos határidőre figyelmeztetik a felvételizőket: már csak 2 nap van hátra 1 hónapja
- A felnőttképzés új korszaka: mit tanít nekünk négy év adata? 1 hónapja
- Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba 1 hónapja
- A 60 éves és annál idősebb főállású általános iskolai pedagógusok aránya 1 hónapja
- Új szakok a felsőoktatási felvételi tájékoztatóban - itt vannak a részletek! 2 hónapja
- Az 5 leggyakoribb hiba a munkavédelmi termékek használatában 2 hónapja
- Így emelkedik a tanítók, a tanárok és az óvónők bére januártól 3 hónapja
- Hamarosan kezdődik az Educatio oktatási szakkiállítás 3 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben