Újabb mérföldkő a Project Life Management életében
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz EUROPÉER Alapítvány nemzetközi pályázatot nyert az alapítvány egyik kiemelt, jelenleg legnagyobb prioritást élvező programjának, a projektalapú életvitel elterjesztésének a megvalósítására, melyet a Professional Project Life Nonprofit Kft.-vel közösen, együttműködésben végez. A program megálmodója és vezetője, Lakatosné Szuhai Györgyi - projektmenedzser, okleveles közgazdász Vezetés és Szervezés szakon, a Szent István Egyetem Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskolájának doktorjelöltje - aki több éve folyamatosan kutat és publikál a témában.
Az EFOP-5.2.2-17-es kódszámú, „transznacionális együttműködések” elnevezésű felhívás keretében megvalósuló, « PLM- projektalapú életvezetés » című projekt célja a nemzetközi együttműködésben rejlő lehetőségek kiaknázása. A pályázat nagyszerű lehetőséget biztosít a projektalapú életvitel, illetve az ezzel kapcsolatos területeken szerzett külföldi tapasztalatok, valamint legjobb gyakorlatok részletes megismerésére, azok Magyarországi környezetbe való adaptálását segítő módszertan kidolgozására, továbbá ezek külföldi partnerek által történő véleményezésére.A projekt 2018 és 2019 között kerül megvalósításra. A projekt időtartama 24 hónap, melynek során négy ország; Ausztria, Horvátország, Szlovákia és Románia szervezetei vesznek részt közös műhelyfoglalkozásokon, tanulmányi utakon és szakmai rendezvényeken. Külföldi együttműködő partnereink kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy mindegyikük jelentős tapasztalatokkal rendelkezzen a témában, valamint működési területükön ők maguk is egyfajta multiplikátor szerepet töltsenek be, ezáltal közvetetten további partnereket tudjanak bevonni a projektbe. A projekt időtartama alatt az együttműködő külföldi partnerek átlagban egyenként 8 db Magyarországra történő utazással vesznek részt a támogatást igénylő szervezetek által szervezett rendezvényeken. A rendezvények között lesz workshop, szakmai rendezvény, konferencia, disszemináció. A külföldi partnerek nem csak tapasztalat megosztásra érkeznek majd Magyarországra, hanem egyfajta mentorként is szolgálnak majd a magyar szakértőknek, akik a módszertant, ajánlásokat és egyéb dokumentációkat dolgozzák ki.
A projekt keretében kérdőíves lekérdezés formájában megvalósítunk, egy piacfeltáró vizsgálatot a projektalapú életvezetés tekintetében releváns, humán szolgáltatásokat nyújtó állami és nem állami intézményekben, szervezetekben.A projekt eredményeként olyan kutatási zárójelentés, illetve módszertani összegzés készül, mely elősegíti a fenti célok elérését, illetve alapul szolgálhat más szervezetek, döntéshozók számára a stratégiai célok meghatározásához, oktatási programok kidolgozásához.
Így lehetőség nyílik egy nemzetközi és magyarországi helyzetfelmérés megvalósítására, melynek eredményeképp átfogó képet kapunk a projekt-alapú életszervezés, életvezetés, a projektmenedzsment technikák mindennapjainkban való alkalmazásának külföldi gyakorlatáról, illetve hosszú távú nemzetközi együttműködéseket alakíthatunk ki.
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek


Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?