Újra Mihályi Győző lett a Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnöke
Idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját a színházi szakmák országos reprezentatív érdekképviseleti szerve, a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz), amely a törvényeknek és az Alapszabályának megfelelően tisztújító kongresszust tartott 2019. április 8-án a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének Vörösvári úti székházában. A titkos szavazás után kiderült, hogy újabb 5 évre Mihályi Győző látja majd el a Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnöki feladatait - írják sajtóközleményükben.
Mihályi Győző elnök elmondta, hogy jó úton halad az ágazati kollektív szerződés megalkotása, amely érdekében tárgyalásokat folytattak a munkáltatókat tömörítő két nagy színházi társasággal is. Az elnök kifejtette, hogy minden szakmai szervezettel felvették a kapcsolatot az elmúlt években, ennek a lobbi tevékenységnek köszönhetően létre jött az MMA által indított idős művészek életjáradék programja. A SzíDoSz több díjat is alapított, amelyekkel a fiatal és tehetséges művészeket kívánják támogatni.
A szakszervezet elnöksége felmérést készített a - főleg vidéki - színházak és a művészlakások, öltözők, kiszolgáló egységek állapotáról és a jövőben kihelyezett elnökségi üléseken próbálják rávenni a munkáltatókat és a fenntartókat ezek rendbetételére. A leköszönő elnök fontosnak nevezte a műszaki dolgozók helyzetének rendezését is, hiszen olyan speciálisan képzett szakemberekről beszélünk, akik munkája létfontosságú az ágazat szempontjából, szó szerint emberéletek függnek tőlük, ennek ellenére a műszaki háttérszemélyzet valamennyi színházban alulfizetett, túlhajszolt és elégtelen létszámú, nem beszélve az egyéb, főleg piaci alapon működő, jóval több bért kínáló munkahelyek elszívó hatásáról. Fontos eredményként értékelte a szinkron alapszervezet létrejöttét, amely már most jelentős eredményeket ért el, főleg az ismétlési jogdíjak terén.
OS
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?