kapubanner for mobile

Újra tárgyalnak az egészsségügyi szakdolgozói bértábláról

A minimálbér és a garantált bérminimum januári emelése miatt az egészségügyi szakdolgozói bértábla ismét összecsúszhat, és eltűnhet az a jövedelmi különbség, amely a nyáron kötött bérmegállapodás egyik alapja volt, ezért az Egészségügyért Felelős Államtitkárság vállalta, hogy elkészíti a szükséges kalkulációkat - írta az kormany.hu.

Szerdán ismét tárgyalóasztalhoz ült az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ) és a velük stratégiai partnerségben lévő szervezetek képviselőivel - írta a kormany.hu.

2016 nyarán megállapodás született az egészségügyi dolgozók béremeléséről, amely alapján az orvosok két, az ápolók négy lépcsőben béremelésben részesülnek. Akkor a tárgyalópartnerek megállapodtak abban is, hogy a nemzetgazdaság teljesítőképességének és a szabályozási környezet változásának függvényében időről időre felülvizsgálják a megállapodást.

Mint ahogy azt a 2016. december 7-i tárgyaláson a tárgyaló partnerek jelezték, a minimálbér és a garantált bérminimum januári emelése miatt a szakdolgozói bértábla ismét összecsúszhat, s eltűnhet az a jövedelmi különbség, amely a nyáron kötött bérmegállapodás egyik alapja volt. Az Egészségügyért Felelős Államtitkárság vállalta, hogy elkészíti a szükséges kalkulációkat és továbbítja azt a Nemzetgazdasági Minisztérium felé.

A tárgyalások hamarosan folytatódnak.

kormany.hu
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek