kapubanner for mobile

Újraindítási adóval mentenék a fővárosi munkahelyeket

Nyilatkozatban állt ki húsz szakszervezet a főváros vezetése által a koronavírus-járvány okozta válság hatásainak enyhítésére kivetni tervezett újraindítási adó mellett.

Mindezt a Főpolgármesteri Hivatal közölte, miután szakszervezeti egyeztetést tartottak az újraindítási adóról.

A fővárosi önkormányzat vezetése a válság hatásainak enyhítése érdekében kezdeményezte egy átmeneti jellegű, szektorális adó kivetését.

Ez az iparűzési adó szempontjából az 5 milliárd forint adóalap feletti cégek számára jelentene többlethozzájárulást: ezek a jelenlegi 2 százalék helyett 2,5 százalékos iparűzési adót fizetnének.


Olyan vállalatokról, olyan gazdasági szektorokról van szó, amelyeket a válság nem vagy kevésbé érintett, és az elmúlt hónapok adószabályozása pedig kifejezetten támogatott. A társadalom érdeke az, hogy a bajban azok adjanak bele a közösbe, akiknek lehetőségük van rá. Az újraindítási adó lehet a társadalom számára az egyik ilyen kompromisszumos megoldás.

A befolyó összeg lehetőséget teremtene a fővárosi intézmények és cégek dolgozóinak 2021. évi bérfejlesztésére - áll a nyilatkozatban.

Az aláíró szakszervezetek kérik a törvényhozást, hogy biztosítsa ennek jogi lehetőségét, s a főváros mellett a települési önkormányzatok - a térség gazdasági helyzetének ismeretében - dönthessenek az újraindítási adóról, egy átmeneti jellegű iparűzési adó kivetéséről.

A nyilatkozat aláírói között szerepel a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete, a Főtáv Dolgozók Szakszervezete, a Fővárosi Vízművek Munkahelyi Szakszervezete, a Vendéglátó és Turisztikai Szakszervezet, a Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete, az Egységes Közlekedési Szakszervezet, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, az Egyesült Villamosenergia-Ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, a Vízügyi, Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, a Fővárosi Közlekedési Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, a Mezőgazdasági, Erdészeti, Élelmiszeripari és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete, a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, valamint Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hasít a job hugging, pedig nem tesz jót a székbe kapaszkodás

Sokan nem azért maradnak aktuális munkahelyükön, mert annyira elkötelezettek, sokkal inkább szükségszerűségből, ez pedig a kutatások szerint... Teljes cikk

A középosztály tűnik el először? Megdöbbentő adatok az AI és a munka jövőjéről

Az AI és az új technológiák nemcsak munkahelyeket alakítanak át, hanem a teljes bér- és készségstruktúrát is. Friss adatok szerint ennek legnagyobb... Teljes cikk

Az AI csak fedősztori: ez az igazi oka a leépítéseknek

Miközben a leépítésekért egyre gyakrabban az AI-t teszik felelőssé, a valódi ok sokkal prózaibb. A munkaerőpiac nem a robotok miatt gyengül, hanem a... Teljes cikk