Újraszabályozzák a vezetői posztokat a közszférában
Munkajogi szempontból újraszabályozzák a közszférában a vezetői posztokat. 2008-tól a vezetői megbízás mellett önálló vezetői munkakörben, sőt menedzserszerződéssel munkaviszonyban is elláthatók lesznek az irányítói posztok - tudta meg a Világgazdaság.
Horváth István jelezte, változik majd például az önálló vezetői munkakörbe kinevezettek javadalmazása, így az intézményigazgatók havi garantált illetménye is. Itt ugyanis januártól az irányított szervezet méretétől, a pozícióval járó felelősség mértékétől és az elvégzett feladatok összetettségétől függ majd, ki mekkora garantált havi jövedelemre számíthat. Míg az ezer vagy annál több főt foglalkoztató, átlagosnál bonyolultabb feladatokat ellátó költségvetési szerv első számú irányítójának illetménye minősül majd száz százaléknak, addig az ennél lényegesen kisebb, ötven főnél kevesebbet alkalmazó szervezet vezetője, például egy kisebb vidéki iskola igazgatója, ennek csak az 57 százalékát kaphatja.
Az olyan pozíciókban, amely nem különbözik sokban a versenyszféra azonos munkaköreitől, jellemzőbb lesz, hogy menedzserszerződéssel, a munka törvénykönyve hatálya alá tartozva foglalkoztatnak majd a közszféra foglalkoztatói. Így az adott pozícióban dolgozók felelőssége, számonkérhetősége nagyobb lesz, ugyanakkor könnyebben el is bocsáthatják őket. A Világgazdaság úgy tudja, a törvénytervezet egyelőre tárcaközi egyeztetésen van, hamarosan a kormány elé kerülhet.
Szeptembertől életbe lépett egy humánus változtatás, amelyet januárban tovább pontosít a közalkalmazotti törvény. Ha valamelyik szervezetnél létszámcsökkentésre kerül sor, és párhuzamos munkakörök megszüntetése miatt küldenének el közalkalmazottat, ám például két azonos posztot ellátó kolléga megállapodik a munka felosztásában, vagyis hajlandók részmunkaidőben dolgozni, akkor ezekből a pozíciókból ők nem bocsáthatók el.
Világgazdaság
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Database Administrator (DBA), magyarul adatbázis-adminisztrátor az az informatikai szakember, aki egy szervezet digitális „széfjéért” és annak... Teljes cikk
A QA Engineer (Quality Assurance Engineer), magyarul leggyakrabban minőségbiztosítási mérnök vagy szoftvertesztelő, a szoftverfejlesztési folyamat azon... Teljes cikk
A Social Media Manager - magyarul közösségi média menedzser - az a szakember, aki egy márka, cég vagy közszereplő teljes online jelenlétét kezeli a... Teljes cikk
- Azonnali hatályú felmondásnál jár végkielégítés? 2 hete
- Visszakövetelhető a munkabér tanulmányi szerződés megszegése esetén? 2 hete
- Munkahelyi szexuális zaklatás: mit tehet a HR és a vezetés? 1 hónapja
- Negyven éve dolgozik ugyanazon a munkahelyen ez a magyar férfi 2 hónapja
- A KPI-okon túl: a művészet feltárja a csapatod igazi erejét 2 hónapja
- Mitől lesz egy munkahelyi csoport valóban csapat? - HR „halmazelmélet” a gyakorlatban 2 hónapja
- "Ez nem gazdasági siker, hanem zsákutca" – Kapitány István nekiment a vendégmunkás-rendszernek 2 hónapja
- A legmagasabbra jutó magyar üzleti vezető: íme Kapitány István karrierje 3 hónapja
- Táppénz alatt kirúghatnak? 3 hónapja
- MI és az AI: a munka nem vész el csak átalakul? A magyarok egyelőre csak katasztrófaturisták? 3 hónapja
- Betegség miatt elvehetik a pihenőnapokat? 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?