Utolsók között áll Magyarország a K F-ben
Nagyrészt egyetértenek a vállalkozók és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara is a magyar kutatás-fejlesztés-innováció (KFI) rendszerének átalakításával - közölte a köztestület a jövő évi költségvetés innovációra fordítható forrásaival kapcsolatban.
Parragh László, a szervezet elnöke szerint a kamara támogatja, hogy a korábban szétforgácsolt kutatás-fejlesztési és innovációs források felügyelete egy helyre, az Innovációs és Technológia Minisztériumhoz került. Szerinte ezzel jó esély van arra, hogy a jövő évi költségvetésben e célra rendelkezésre álló 70 milliárd forint jelentős részét a gazdaságban hasznosuló innovációra fordítják, növelve ezzel a magyar gazdaság versenyképességét.
A hazai innovációs, kutatási és fejlesztési rendszer valós helyzetét jelzi, hogy az Európai Innovációs Eredménytáblázat (European Innovation Scoreboard) legutolsó, 2017-es mérésén Magyarország az EU országai között az utolsó helyek egyikét foglalja el, a 21. helyezés mögött meghúzódó teljesítménye 2010 óta nem nőtt annak ellenére, hogy a magyar gazdaság ebben az időszakban kiemelkedő teljesítményt mutatott, és az elmúlt években a legtöbb forrást fordította az ország kutatásra és innovációra európai uiós és saját forrásból - írja közleményében az MKIK.
A kamara nagyvállalati partnerei igénylik az egyetemeken és kutatóintézetekben folyó magas színvonalú kutatási tevékenységet, sok esetben maguk is nemzetközileg kiemelkedő alapkutatási tevékenységet folytatnak.
A köztestület közleményében felidézi, hogy a vállalati kutatás-fejlesztés (K F) ráfordítások több mint háromnegyedét 77,8 százalékát, a teljes magyarországi K F mintegy 60 százalékét a nagyvállalati kutató-fejlesztő helyek realizálják, a hazai tulajdonú, alapvetően kis- és közepes vállalatok elvárják, hogy az innovációs képességeik kialakításában, a termékek fejlesztésében a hazai kutatóhelyek nagyobb támogatást nyújtsanak.
A kamara fontosnak tartja, hogy a vállalati befizetéseken alapuló Innovációs Alap forrásait az állam alapvetően új termékekhez és szolgáltatásokhoz vezető tényleges, a piacon termékként megjelenő projektek támogatására fordítsa, a kiválósági, valamint a fókuszált kutatások finanszírozására viszont külön források álljanak rendelkezésre - írja közleményében az MKIK.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk
A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk
Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk
- Több mint 30 éve mentik a gyermekek jövőjét – így működik a Szülők Fóruma Egyesület 3 hete
- Magyar Revolut: 12 kérdés, amire még nincs válasz 3 hete
- AI eszközök a vállalati nyelvtanulásban: versenytársak vagy szövetségesek? 1 hónapja
- Hiába az AI-láz: a magyar vállalatok 77%-a még semmit nem lát a megtérülésből 1 hónapja
- Ennél a cégnél a HR-es, a jogász és a pénzügyes is AI-fejlesztő - ez a jövő? 1 hónapja
- Diákok figyelem! Egymilliót ér most egy jó ötlet 2 hónapja
- A felnőttképzés új korszaka: mit tanít nekünk négy év adata? 2 hónapja
- Új vezérigazgató a a Magyar Suzuki Zrt. élén 2 hónapja
- Új, jól fizető fejlesztői állások – történelmi videojáték-beruházást jelentett be a kormány 2 hónapja
- Ők a legnagyobb tréningcégek a magyar piacon - jelentős mozgások a rangsor élén 2 hónapja
- Új korszak jöhet a Debreceni Egyetemen a GE-vel közösen 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?