Vállalható a 3-5 százalékos béremelés
Nem terheli meg az ágazatokat az országos bérajánlás mértéke, a kialkudott emelést és a kötelező minimálbért valamennyi munkavállaló megkaphatja - írja a hétfői Népszava.
A napilap szerint bár naponta érkezik friss hír csoportos létszámleépítésekről és arról, hogy egy-egy gyár a végnapjait éli, ennek fő oka a gazdasági válság és nem az, hogy némiképp növekedtek a bérek. Úgy tűnik ugyanis, hogy jó és vállalható az Országos Érdekegyeztető Tanácsban tavaly megszületett 3-5 százalékos bérajánlás és a kötelező minimálbér-emelés.
A motor- és járműgyártásban, a kohászatban és öntészetben dolgozók érdekeit képviselő Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke, Balogh Béla a Népszavának elmondta: üdvözlik az országos bérajánlást, amely alkupozíciót biztosít a helyi szakszervezeteknek.
Tomor János, a Magyar Könnyűipari Szövetség elnöke azt mondta, hogy a könnyűiparban elsősorban a minimálbér-emelésnek van hatása, a legtöbb munkavállaló ugyanis a legalacsonyabb bérért dolgozik. Elbocsátás biztosan lesz, a folyamatot felgyorsítja a kötelező bérnövekedés. Azok a munkavállalók, akik nem vagy alig érik el a kötelező teljesítményt, nem sokáig dolgozhatnak az ágazatban, akik viszont a vállalkozás hajtómotorjai, az országos bérajánlásnál akár magasabb emelésre számíthatnak. Megjegyezte, hogy a takarítók, az őrző-védők teljesítménye nem nő, ezért vélhetően az ő bérük nem is változik majd.
A kereskedelmet elsősorban a garantált bérminimum növekedése érinti, a dolgozók több mint 90 százaléka ugyanis szakmunkás. Zs. Szőke Zoltán, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetségének főtitkára közölte: az emelés nem jelent nagy terhelést az ágazatnak, a cégek többsége a kötelező béremeléstől függetlenül is megadja.
Népszava

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?