Válságban is szárnyal a nyesz
Válságállónak bizonyult a nyugdíj-előtakarékossági számla (nyesz), legalábbis ezt állítják az ilyen konstrukciót kínáló bankok - adja hírül a Napi Gazdaság.
A nyesz tavalyi növekedése ez év elején is folytatódott, mind az állomány nagyságát, mind az új számlák számát nézve. Az OTP Banknál például 2008 végéig 53,5 milliárd forintot helyeztek el a befektetők összesen 28,6 ezer ilyen számlán. Tavaly 9,3 ezer új számlát nyitottak és 24,2 milliárd forinttal nőtt az állomány, a növekedéshez az év utolsó hónapja 1,3 ezer új számlával és 2,5 milliárd forinttal járult hozzá. A számlák darabszáma és az azokon elhelyezett vagyon 2009-ben is növekedett: február végén már több mint 29 ezer számlát, azokon pedig mintegy 55 milliárdos megtakarítási állományt kezelt a legnagyobb magyar bank.
Mindez már csak azért is jelentős fejlemény, mert korábban az adóoptimalizálás érdekében inkább az év végére időzítette a nyugdíj előtt álló lakosság a nyesz-műveleteket. A mostani bővülést szakértők azzal magyarázzák, hogy sokan jó beszállási pontnak tartják a mai árfolyamokat.
Napi Gazdaság
Mindez már csak azért is jelentős fejlemény, mert korábban az adóoptimalizálás érdekében inkább az év végére időzítette a nyugdíj előtt álló lakosság a nyesz-műveleteket. A mostani bővülést szakértők azzal magyarázzák, hogy sokan jó beszállási pontnak tartják a mai árfolyamokat.
Napi Gazdaság
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?