Változtak a tűzvédelmi szakvizsgakötelezettség szabályai
Bár az iparban és a logisztikai létesítmények között elég sok C tűzveszélyességi osztályba sorolt raktár és egyéb épület fordul elő, és néha történnek is tűzesetek, a tűzvédelmi szakvizsga kötelezettsége sok vállalatnál fel sem merült.
Ez a rendelet november 6-án már hatályba is lépett. Az új rendelet több lényeges változást tartalmaz, a legfontosabb, ami a leginkább érinti a cégeket, hogy már a gázüzemű targoncák vezetőinek is kötelező a tűzvédelmi szakvizsga. ("Propán-bután gáz lefejtését, töltését, kiszolgálását végzők, továbbá azon propán-bután gáz üzemű targoncák kezelői, akik a targonca üzemanyag palackjának (tartályának) cseréjét is végzik.")
Gázüzemű targoncák nagyon sok cégnél üzemelnek, ezért itt a targoncavezetőket el kell küldeni egy tűzvédelmi szakvizsga tanfolyamra. Ettől azért nagyon nem kell megijedni, ez általában egynapos (maximum kétnapos) képzés, de ez is idő. Ráadásul nemcsak a targoncavezetőnek van szüksége erre, hanem annak a vezetőnek (munkáltatónak) is, aki a szakvizsgára kötelezett munkáját közvetlenül irányítja. Tehát minden vállalkozástól legalább két főnek kell szakvizsgával rendelkeznie (egy vezető és egy gépkezelő), kivéve, ha az ügyvezető vezeti a targoncát is, (ekkor neki nincs felettese) de ez a legkisebbeket kivéve nem jellemző.
A szakvizsgára kötelezettek körét a már idézett ponton is bővítették, a félkövérrel kiemeltekre is vonatkozik a kötelezettség:
"A" és "B" tűzveszélyességi osztályba sorolt anyagoknak bármely időpontban 300 kg tömegmennyiséget meghaladó mennyiségű tárolását vagy 100 kg tömegmennyiséget meghaladó mennyiségű ipari és szolgáltatás körébe tartozó feldolgozását, technológiai felhasználását végzők."
Tehát a tárolásra maradt a 300 kg-os határ, de a felhasználásnál ez 100 kg-ra csökkent. Ahol egyébként a tűz és robbanásveszélyes anyagok tárolása miatt korábban is kellett tűzvédelmi szakvizsga, ott sem könnyebbülhet meg a vezető, mert a targonca palackcseréje egy másik tűzveszélyes tevékenységnek számít, arra is kell külön szakvizsga.
A rendeletbe összeférhetetlenségi szabályok is kerültek. Ezek közül a munkáltatókat leginkább érinti, hogy
3. § 5) A szakvizsgabizottság tagja, elnöke nem működhet közre közeli hozzátartozójának, valamint az ugyanannál a munkáltatónál alkalmazásban álló szakvizsgázónak a szakvizsgáztatásában, valamint egyéb olyan esetekben, ahol az elfogulatlan szakvizsgáztatás tőle nem várható el.
Ezek szerint azoknál a nagyobb cégeknél, ahol eddig a saját, főállású tűzvédelmi szervezetük szervezte a szakvizsgát, és vizsgabizottsági tagként saját munkavállalók vettek részt benne, ezután már nem tehetik meg.
Változik majd a szakvizsga törzsanyaga is, egyelőre nem tudni, milyen irányban. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a rendelet hatálybalépését követő 45 napon belül (legkésőbb december 21-ig) fogja közzétenni az új követelményeket, addig a régi rend szerint lehet szakvizsgázni.
Nem érdemes megpróbálni kibújni a tűzvédelmi szakvizsga kötelezettsége alól, mert ha az ehhez kötött tevékenységet szakvizsga nélkül végzik, a tűzvédelmi bírság összege az érvényes minimálbér dolgozónként! (116/1996 Korm. rendelet). Tehát ha sem a targoncásnak, sem a vezetőjének nincs szakvizsgája, akkor a bírság 2-szer 71 500 forint, vagyis 143.000 forint.
Kling Péter
munkavédelmi szakmérnök
tűzvédelmi előadó
www.tuzvedelmiszakvizsga.hu
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
2025-ben 179 alkalommal érte bántalmazás a vasúti és közúti közlekedésben szolgálatot teljesítő dolgozókat - közölte a MÁV-csoport vasárnap közleményben. Teljes cikk
Felhívást adott ki a Zala Vármegyei Területi Védelmi Bizottság a péntek délelőtt várható jelentős mennyiségű ónos eső miatt; a zalai... Teljes cikk
Egy munkahelyi baleset nemcsak váratlan, de komoly következményekkel is járhat a dolgozó egészsége és megélhetése szempontjából. Éppen ezért... Teljes cikk
- 10 követelés, ami minden dolgozót érint – országos petíció indult a bérek és a munkafeltételek miatt 3 hete
- Útmutató a tökéletes CO hegesztőgép kiválasztásához 2 hónapja
- Sokkoló adat: a halálos munkabalesetek negyede nem is munkahelyen történik 3 hónapja
- Túl sokan akartak biztonságosabb munkahelyet – ezért emelni kellett a pályázati keretet 4 hónapja
- Súlyos munkavédelmi mulasztásokat tártak fel a Woltnál 5 hónapja
- Már minden régióban pályázhatnak a hazai kkv-k munkavédelmi eszközök beszerzésére 6 hónapja
- Indul a GINOP Plusz "Munkakörülmények fejlesztése" kiemelt projekt 6 hónapja
- Hőség az irodában? Így olvad el a csapat teljesítménye és a profit 7 hónapja
- Munkavédelmi siker a Közel-Keleten: dél és 4 között senki sem dolgozik 7 hónapja
- Leesni könnyű, megvédeni nehéz? – kritikus a munkavédelem az építőiparban 9 hónapja
- Ekkortól pályázhatnak munkavédelmi fejlesztésekre a kkv-k 9 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben