kapubanner for mobile

Véres küzdelem egy állásért - Oscar-jelölt mozifilm mutat görbe tükröt a munkaerőpiacnak

Park Chan-wook mozikban is látható thrillerje egy olyan dolgozóról szól, aki munkahelyi versenytársai kiiktatásával próbál érvényesülni a munkaerőpiacon.

Bár a HR-szakemberek és a toborzók igyekeznek betartani a megállapodás rájuk eső részét, az állásinterjúk manapság megterhelőek lehetnek a munkavállalók számára. Bizonyos iparágakban továbbra is visszafogott a munkaerő-felvétel, és egyre gyakoribbá válik a „job ghosting” –legalábbis egyre többen beszélnek erről a közösségi médiában. Ráadásul megalapozott lehet az a félelem is, hogy a mesterséges intelligencia elveszi a dolgozók munkáját, attól függően, hogy milyen feladatokat igényelnek az adott munkakörök. Mint a HR Dive írja, nagyszerűen reflektál erre a helyzetre a dél-koreai rendező, Park Chan-wook legújabb, No Other Choice (Nincs más választás) című filmje, amiről korábban mi is írtunk.

Az éles társadalomkritikával átitatott film főszereplője egy papírgyári munkás, Man-su, akit egy leépítés miatt elbocsátanak és egyre nehezebben tudja eltartani családját, ezért végső elkeseredésében úgy akar új állást szerezni, hogy biztosra megy: megpróbálja megölni az összes versenytársát. A Nincs más választás a 98. Oscar-gála legjobb nemzetközi játékfilm shortlistjén is szerepel, azaz versenyben van az Oscar-díjért is.

 

Az alkotás a magyar mozikban is látható január 8. óta.

 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek