Így tudnak szavazni azok, akik dolgozni fognak a választás napján
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA munkaügyi szabályozás változtatásának a célja az volt, hogy a munkarend miatt senki ne maradjon le a választásról.
Több ponton módosult a munkaügyi szabályozás az április 12-i országgyűlési választás miatt, hogy a dolgozók könnyebben részt vehessenek a szavazáson – írja a VG.
A változtatások egyik célja az volt, hogy a munkarend miatt senki ne maradjon le a választásról. Az új szabály szerint a munkavállalók legfeljebb két órára mentesülhetnek a munkavégzés alól, ha a választáson szeretnének részt venni. Ez az idő ráadásul fizetett távollétnek számít. A rendelkezés főként azokat érinti, akik vasárnap is dolgoznak, vagy hosszú műszakban vannak beosztva. A módosítás alapján a munkáltató nem tagadhatja meg ezt a lehetőséget. Ugyanakkor elvárás, hogy a dolgozó előre jelezze a távollétét a munkahelyén. A cégeknek érdemes úgy megszervezniük a munkarendet, hogy a dolgozók könnyen eljuthassanak szavazni. Például megoldás lehet a későbbi munkakezdés vagy a korábbi befejezés. Ha ez nem megoldható, akkor a munkanapot akár meg is szakíthatják a szavazás idejére.
A jogszabály másik fontos eleme a szavazatszámláló bizottságok tagjait érinti. Számukra kibővítették a munkavégzés alóli mentességet a szavazás és a szavazatszámlálás időszakára is. Korábban csak a választás utáni napon kaptak ilyen mentességet. A munkáltatók a kieső munkabér költségeit visszaigényelhetik a helyi választási irodától. A visszajelzések szerint a szabályváltozás miatt sok helyen jelentősen nőtt a szavazatszámlálónak jelentkezők száma, mondta el a portálnak Szabó Imre Szilárd ügyvéd, a Munkástanácsok ügyvezető alelnöke.
Világgazdaság
fotó: unsplash
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc